Az utóbbi években amióta a gyerekek megvannak egy tucat cikk és tanulmány látott napvilágot a televíziónézés hátrányairól.
Én ugyebár egy olyan gyermekkort tudok magam mögött, amikor nem volt tévé.
Azaz nem igaz, hogy nem volt, csak nem lehetett használni.
Első néhány évben egy héten egy alkalommal volt gyermekműsor. Néhány perc mindössze, de arra mindenki hazafutott. Hagytunk csapot papot és rohantunk hanyat-homlok, mert kezdődött - mikor mi. Nem volt nagy választék.
Aztán jött a forradalom és lett adás.
De akkor sem tobzódtunk túlzottan.
Akkor kezdték hozogatni Németországból és Svédországból a színestévéket, távirányítók még nem voltak. Megvolt azonban az emberben a vágy erre - hiszen papucsdobálással, bot segítségével, seprűnyéllel lehetett csatornát váltani.
Emlékszem alapfokon mindenki beszélte a németet, hiszen több tucat reklámot tudtunk betéve.

Soha nem voltam tévéfogyasztó.
Mindig volt tévé a közelemben, de a könyvek valahogy egy szélesebb világot nyitottak meg előttem.
Ma gyakrabban olvasok a világhálón vagy elektrónikus formában.
De ma sem kevesebbet.
Szakkkönyvet és gyermekirodalmat azonban könyvekből.
A gyerekek imádják ha olvasok.
Anna még egy évet sem gyúrt le az elsőből, máris folyékonyan olvas.
Ezzel szemben a tévének varázsa van.
Soha nem tiltottam.
Tőlem azonban nem láthatták soha, hogy leüljek és bekapcsoljam.
Ha véletlenül megteszem nagy ritkán azonnal megkérdezik:
- rosszúl érzed magad anya?...

Nekik azonban vannak kedvenceik.
Balázs rajong néhány meséért és Anna a mentős filmekért.
Megszűröm és alternatívákat ajánlok.
Igyekszem úgy beosztani a napot, hogy mindennek helye legyen: mozgásnak, játéknak, verekedésnek, bambulásnak, színezésnek, tanulásnak, levegőzésnek.
Itt a bambulást, a modern korban a tévé helyettesíti.
Mert mindenkinek fontos egyet bambulni.
Csak úgy belelenni a világba.
És esküszöm rá, nem találom károsnak.
Mert utána kérdéseik vannak, eljátszák, megvitatják.
Pont ahogy mi tettük.
Amit láttunk azonnal eljátszottuk - voltunk Stan és Bran, Dallas minden szereplője, Sandibelle, Pistruiatu, Buratino, Ninja, Bruce Lee s még ki tudja mi minden...

Túlzásban víve minden ártalmas, de módjával nem gondolom, hogy káros lenne.
Annál biztos nem károsabb, mint amikor szülő és gyerek szedik szét egymást az engedés-tiltás témakörében. És ha a szülő nincs jelen a gyermek orrvérzésig szegi meg a szabályt.

Ismerek valakit akinek nincs tévéje. Kirakta néhány éve.
Netezni sem szokott.
Ahogy azt sem tudja, hogy mi történik a világban.
Ami azért csak fontos lenne.
Nem mintha követhető lenne - de maga a tény.
Hogy aminek része vagyok, ismernem kell - mert minden történés üzenettel bír.
Örök altzheimerben nem lehet és szabad leélni egy egész életet.
Még akkor sem ha a miénk.