Olvasom a Vekerdy gondolatait, miszerint hagyjuk a gyereket élni, ne fojtsuk meg a tanulással. Bárcsak első osztály elején került volna a kezembe ez a tanulmány, hogy ne legyek annyira elszántan bizonytalan. Hiszen voltak alkalmak, amikor lopva, még a saját lányom előtt is, utánozva az írását, megcsináltam egy-egy házifeladatot, érezvén, hogy ha őt hagyom, ez utolsó csepp lesz abban a bizonyos pohárban.

Most amikor a végénél tartunk, elmondhatom, egyik legfurcsább és legambivalensebb egy év volt az életemben.
Én ugyanis imádtam az iskolát. Tanulni jobban szerettem bárminél.

Ott volt az értelmes, intelligens lányom, akin nap nap után láttam, hogy még egy kicsi és örökre megcsömörlik attól, ami az én életemben a legnagyobb erőforrást jelentette. A tanulástól és az iskolától.
Egyrészt természetesen mint minden normális és lelkiismeretes szülő, szerettem volna, ha mindent megtanul és elvégez. Másrészt sokkal fontosabb volt még ezeken a kötelezettségeken túl is, hogy ráharapjon ennek a csodának az ízére. Hogy megszeresse és örömöt jelentsen számára.
Ezzel szemben minél jobban igyekeztem, annál több alkalommal mondtunk csődőt.
Valami késő őszre ott tartottunk a betűk elsajátításának ösvényén, hogy a gyerek elkezdte önmagát általa felemelt mércékhez és másokhoz hasonlítgatni. Szorongott. Ha valamit elsőre és azonnal nem értett meg, kétségbeesett. Nem egyszer sirásba fulladt elszánt igyekezete.
Akkor mondtam magamnak és neki, hogy elég.
Új lapot indítunk.
Innen kezdve ami megvan, hálásak vagyunk érte, ami elmarad, majd bepótolódik.
Játékosan elkezdtem alkalmazni a leszarom tabletta adminisztrálását.
Vettem egy doboz C vitamint és minden reggel iskolába indulás előtt bevetettem vele egyet, majd tanulás előtt a második adagot, a leszarom tablettából.
Mondtam, ha ezt bekapja - onnan kezdődően magasról leszarja azt, ami történni fog.
Hitte is meg nem is. De a placebó hatása megkérdőjelezhetetlen.
Varázsütésre helyrejött, én meg a nyelvemet harapva ha túlterhelt volt, titokban megoldottam a háziját vagy egyszerűen lediktáltam neki magyarázatok közepette a helyes eredményeket.
Bántott a lelkiismeret, miközben arra gondoltam, hogy a gyermekem egészsége és jóléte fontosabb az iskolánál vagy bármilyen előremenetelnél.

Jó, hogy utólag Vekerdy igazolt.
Előfordult, hogy a tanítónő viccesen leteremtett az általam megoldott házik miatt - miközben szerintem mindketten tudtuk, hogy nem cselekszem helytelenül.
Most már biztos.Hiszen bizonyítékként szolgál a kiegyensúlyozott gyermekem. Aki jól teljesít - miközben ezt mindketten magasról leszarjuk és megszerette az iskolát - ami mindennél fontosabb.
Hiszen visszaemlékezve soha nem az a fontos, hogy 9,99 vagy 1o volt a médiám, hanem az, hogy felejethetetlen éveket töltöttem az iskola padjaiban. Amit nem pótol semmi.