2014. június 19., csütörtök

Amikor azt mondtam, hogy leteszem a cigarettát - fogalmam sem volt, hogy ilyen mértékű személyiségzavarokat képes okozni az elvonás. Mintha egy teljesen más ember lennék. Oda a humorom, a derűlátásom és konstans pesszimizmusom felett győzedelmeskedő állandó optimizmusom, amit annyira szerettek azok, akik mellettem kénytelenek tengetni a mindennapjaikat.

Elveszítettem minden nyomát annak a lazaságnak ami egykoron jellemzett. Állandó görcsben élek és esküszöm képes lennék bármire egy szál cigiért. Farkat csóválni, ugatni, nyálat csepegtetni kilógó nyelvvel és pitizni kétlábon mint egy csurdéseggű uszkár.

Nem tudom milyennek kell lennie az erős elhatározásnak.
Mert az enyém nem az. Noha nem vettem magamnak cigit, de ha akárki megkínálna a gát azonnal képes lenne elszakadni. És kínozom magam harmadik hete.
Az ételnek nincs íze, szaga és formája, az álomnak pihentető ereje, a sikernek zamata, a szexnek orgazmusa a szépnek lenyomata.
Olyan vagyok mint a sótalan étel.
Görcsös és ízetlen. Tiszta para egész álló nap.
Nem hisztizem mert tudok viselkedni - de magamban vulkánok törnek és csordogálnak alá percenként ezerrel.
És tudod mit - az emberek a legjobbak.
Nyilván ez is szubjektív mint megannyi más.
Volt aki szemberöhögött. Na ne --- az már biztos, hogy nem fog menni, hiszen nekem sem ment. Volt aki irigykedve szánakozott - de csúcs, én is próbáltam már vagy ezerszer.... és nem ment.
Volt aki elmondta, hogy hét év után kezdte el nem kívánni.
Többen eldicsekedtek before és after alakjukkal - hogy felkaptak olyan átlag öt-tíz kilót miután letették a cigarettát.
A legjobban az tetszett, hogy a tüdőm nem tisztul meg csak hozzávetőlegesen annyi év után, ahány évet dohányoztam. Na hoppá - akkor van még 16 szomorú év előttem?

Az írás sem megy.
Dolgozni és olvasni tudok.
Türelmetlenebb vagyok, de a gyermekeimet nem kínozom. Ordítozni sem ordítozom, de jelentősen keveset vagyok önfeledt és vidám.
Mérlegre téve a dolgokat...nem is tudom...
Eddig én voltam az aki a legextrémebb helyzetekben is nyugalmat sugárzott, mindent kihívásnak tekintett, előre üvőltéssel vezette a katonákat - most meg ott monyokolok három hete a zsíromban - miközben a lelkem az utolsó füstömmel együtt köddé vált.

Örülök, hogy a gyermekeim leckét kapnak élesben a szenvedélybetegségek valójáról. Látják, hogy erös akaratom ellenére képtelen vagyok szabadulni valaminek a kötelékéből - én, aki szerintük mindenre képes és elszánt.
Ha majd dohányozni akarnak minden képp visszatérünk erre a szétkúrt időszakra - legyen bármi is a végkifejlet.
És mint minden őszinte függő azt mondom - minden tisztán töltött vagy töltendő perc egy ajándék...(magamban nem állom meg nem hozzátenni - ajéndéklónaknemnézzükafogát...)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése