Soha nem fordult elő velem gyermekként, hogy megdézsmáltam volna a nagy közös családi kasszát, hogy jóllakhassam a barátaimmal, mint Mackó a mézesben. Mi nem üzletben garázdálkodtunk, hanem a szomszéd kertjében. 

A mi terasszunk minden időben tele van roskadásig az éppen szezonnak megfelelő gyümölcsökkel, zöldségekkel. Édesanyám piacfelelős lévén - rengeteg terméket kapott azoktól az árúsoktól, akik így szerették volna megköszönni, hogy van és éppen ő dolgozik aznap. Mivel nagyon szerették, hát rengeteget kapott. Ennek köszönhetően még vagy négy - öt család, illetve a mi barátaink is éltek ezen a kiapadhatatlannak bizonyuló éléskamrán.

Na de milyen a gyermek... és nem is a gyermek, hanem az ember maga. A tiltott gyümölcs, amiért harcolni és szenvedni kellett sokkal jobban esett, mint az ami már eleve készen megvolt. Gyakran megdézsmáltuk a szomszéd veteményessét - sárosan vagy félpiszkosan fogyasztva onnan murkot, karalábét, káposztát - vagy ugyebár idénynek megfelelően mikor mit.

Nem felejtem el soha az édesanyám arcát, amikor tudomást szerzett róla: ... na de édes fiam... keresem, hogy kinek adjuk, hogy ne romoljon ránk, mert kár lenne - erre ti meg... nem értem...

Ilyen az a pasas akinek megvan otthon mindene - szép feleség, anyagi javak, egyetértés - és egyszer csak elkezd valamire vágyni. Vadászhatnék... Meg akar lesni, szemmel akar tartani, döntést akar hozni, be akar cserkészni, el akar kapni. Mert a vadászösztön mindörökre bennünk él. Tetszik, nem tetszik - van. Szembe kell nézni vele. Hogy vannak közöttünk erösebbek, akiknek sikerül elhallgattatni önmagukban ideig-óráig, netán egy életidejig, rendben van - de álmukban ők is visszajárnak az Örök Vadászmezőkre.

Tegnap volt az első olyan nap a három hét alatt, amikor mertem annyi pénzzel elindulni itthonról, amennyibe kerül egy csomag cigaretta. Hősiesen bevallom az első üzletig küszködtem magammal, hogy vegyek vagy ne vegyek cigarettát. Meg is hoztam a döntésemet. Szükségem van egy utolsó csomagra - üsse kő, bemegyek. Közben meg csengett a telefonom, belefogtam egy beszélgetésbe - így hát elszalasztottam az első lehetőséget a személyes kielégüléshez, bűnbeeséshez.

Ma szintén ugyanez a forgatókönyv. Cigirevaló összeg nálam - vásárlás a gyermekeknek - eladó kényszeredetten kedves kérdése - hogyleszekeszívesmégvalamitesetleg - és nem lettem, holott ott állt előttem egy egész karikányi kulcs a mindenféle boldogsághoz.

Miközben kiderült, hogy Balázs nem annyira az egészségem elvesztésébe vagy az elmúlásba borzongott bele, hanem sokkal prózaibb dolgok mozgatták meg a leszokásra ösztökélő uton. Édesanyám, ha edzem és te kimész cigizni - nekem egyre növekvő gombóc van a torkomban. Ezért nem akartam, hogy cigizz. Ha megigéred, hogy nem mozdulsz mellőlem - szivarazhatsz. Most már sajnállak...

Hallgass gondolatmenetet:

anya - te minden nap edzel... ha így van sokáig egészséges és fiatalos maradsz... apa nem edz, ő korán megöregszik. de te megígéred, hogy ha ő majd csoroszlya lesz te nem keresel magad mellé fiatalabb férfit?... mert az nem lenne jó!

Csak jó lenne tehát egy koporsószeg - indeunde - mert elég unalmas ennyire jókislánynak lenni. Érdekes, hogy álmomban sem vétkezem. Mindig megébredek, ha olyan területre érek, ami kezd félreérthetetlenül sikamlossá válni. 

Más legalább álmában kap eleget. Nekem meg még az sem adatik meg. Hát igazság ez, kérdem én...