2014. június 27., péntek

Egyes emberek szenvedése és fájdalma nem állítja meg a világot. Megy minden tovább a régiben, anélkül, hogy a Föld úgy döntene, nem képes a továbbiakban elhordozni azt a szennyet, amely bűntetlenül rajta folyik időtlen idők óta megállás nélkül.
És a földi életben nem érdem szerint mennek a dolgok.
Vannak akik zavartalanul semmiskedik el a rendelkezésükre álló életet, anélkül, hogy bármi is megállítaná őket akár egy percre is.
És vannak akiknek mérhetetlenül kijut az elviselhetetlenből.
Azt hinnénk, ha egynek a vihar megtépázza a marhaállományát, legalább a háza a békében marad. De nem. Az életben nincsenek szabályok és nem igaz, hogy villám nem csap kétszer ugyazon helyre.

Itt van ez az édesanya.
Nem tudom, hogy volt e könnyebb valaha.
Ha elégedetlenkedő és életutját mgvétózó kényelmetlenkedővel találkozom - emberként biztosan ennek a hölgynek az életébe taszítanám legalább egy időre, hogy tanuljon, szenvedjen és fejlődjön.
A fiatal hölgy egyedül nevel két gyermeket.
A nagyobbik évek óta beteg. Súlyos beteg - annyira, hogy minden év ajándék.
A kisebbik élete, eredményei eddig el örömöt jelentettek ebben a nehéz helyzetben. Azonban rövid ideje fény derűlt a felfoghatatlanra - a kisebbik is beteg.
A hölgyet hallgatom, aki gyakran megpihen nálunk - segítséget, támaszt és vigaszt keresve.
Igazi kiválasztott.
Nem elégedetlenkedik, nem kiabál hangosan - csendben viseli azt, amit rámért az élet.
- Az orvostudomány fejlődik - ahogy az orvosok is emberek. Mi van, ha helyrejön és én halálra emésztem magam. Vagy mi van ha meggyógyítják és én már képtelen leszek hálás lenni...
Legtöbben beletörnénk.
Szilánkokra szakada a szívünk, amely a jólétben méri a megelégedettséget.
És addig van jól, amíg mindenünk megvan.
Ahogy már nem, vagy nem úgy, ahogyan mi szeretnénk, eltörünk. Több helyen és visszafordíthatatlanul.

Ezeknél az anyáknál minden nap ajándék.
A másik jelenléte, a mosolya, egyetlen délután a hétből, amikor a gyerek jobban van - kevésbé vannak fájdalmai, ritkábbak a rosszulétei.
Ők szívből örülnek és mosolyuk lélekből jön.
Nem mondják ki, de látom, mindent tudnak az életről.
Pontosan tudják, hogy egyszer majd jobb lehet.
Ha nem is most, de valamikor minden bizonnyal.
És ha utolsó percben is, de a segítség pontosan akkor érkezik, amikor már nagyon szükség van rá.
Amikor már nincs tovább - csak eddig volt...

Ők azok az anyák, akik állandó szakadó esőben is mosolygósak.
Mert pontosan tudják a gyerek számít rájuk.
Az erőt nem magukból merítik, hanem egy olyan forrásból, amely kiapadhatatlan.
Megszünik idő és tér - és semmi sem lesz fontos, csak az ami van. A jelen. A maga ízeivel, színeivel és veled, azzal, hogy még itt lehetsz...


Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent egy nagy könyvbe.

-Arnold Elizabeth: fiú, védőszentje: Mátyás.
-Frederick Marjorie: leány, védőszentje: Cecilia.
-Martin, Caroline: ikrek, védőszentjük. . . adjuk nekik Gellértet! Ő már hozzászokott a közönségességhez.
Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik:
- Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.
Az angyal kíváncsiskodik:
-Miért éppen neki, Uram? Hisz olyan boldog!
-Éppen azért - mosolyog az Úr. - Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést? Kegyetlenség volna.
-De lesz-e hozzá elég türelme? - kérdezi az angyal.
-Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel. Figyeltem ma ezt az asszonyt. Meg van benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együtt élnie, és ez nem könnyű dolog.
-De Uram, talán nem is hisz benned!
Az elmosolyodik:
-Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.
Az angyal levegőért kapkod: - Önzés??? Hát az önzés erény?
Az Úr bólogat:
-Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, akit megáldhatok olyan gyermekkel, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket. Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy "anya!" , csodát fog átélni, és ennek tudatában is lesz. Ha elmeséli gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogy én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, minthogy mellette állok.
-És ki legyen a védőszentje? - kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.
Az Úr elmosolyodik:
-Elég, ha adunk neki egy tükröt.

- Erma Bombeck -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése