2014. június 9., hétfő

Levél gyermekeimnek

Drága gyermekeim. Enyéim és máséi. A holnap nemzedéke. Szeretettel és alázattal fordulok hozzátok. Tudván, hogy szavamat szétszorja a szél. Mégis, hacsak egyetlen magocska is termőföldbe pottyan és szárba szökken - megtettem mindent ami rajtam állt.

Érettségi előtt 18 évesen miénk volt a világ. Az a világ, amelyről nem tudtunk semmit. Talán emiatt is éreztük magunkénak.
Álmaink voltak egy általunk megváltandó világról, amely élhető és helyenként boldogságot biztosító. Szentűl hittük, aki nem boldog, hibázott. Mindenki saját szerencséjének kovácsa... - szólt bennünk a mondás, hiszen szüleink gondosan elfüggönyözték előlünk a véres valóságot.
Temérdek tanulnivalónk közepette egyik legélvezetesebb elfoglaltságunk az volt, hogy minden hétköznap este fél tízre lementünk az Aleean lévő ruhagyár elé, ahonnan a munkások tíz óra előtt pár perccel szabadultak. Szinte kivétel nélkül szomorú,életunt és fáradt asszonyok és férfiak. Mohón dohányoztak és sietős léptekkel igyekeztek elérni az utolsó autóbuszt, amely hazavihette őket.

Motivációnak használtuk mások valóságát. Ha nem tanulunk - mi magunk is ide kerülünk... - bíztatgattuk egymást, bízva egy olyan jövőben, amely utólag kegyetlen délibábnak mutatkozott. Hiszen az egyetem elvégzése után sokkal több szomorú és kétségbesett fiatalt láttam diplomával a kezében, mint annak idején a varróda előtt.
Akkoriban hittük, hogy a tanulás váltság egy jobb élethez, a házasság meg a biztonsághoz. Mára már tudjuk, senki sem saját szerencséjének kovácsa - elég sok minden mulik a kiosztott lapokon, na meg a blöffön. 

A fiatal lányok, szüleik házasságát szemlélve - azt hiszik rossz helyre csöppentek.
Ha az ők kezükbe lenne, egészen másként cselekednének.
Nem vitatkoznának, nem mennének ölre - mindent megtennének a boldogságért és a kiegyensúlyozott életért, amely egy karnyújtásnyira hever, csak gyengék vagyunk kinyújtani érte a kezünk.
Későre jönnek rá, hogy az élet egy harc.
A házasság paradoxona meg maga a létezése. Nem lehet jól csinálni. Mindegyre próbálkozni lehet. Sziszüphoszi munka a javából. Aki megunja - kiesik. Aki nem, egy életen át csinálja, de ez sem garancia arra, hogy jobban menjen. 

Tudom, hogy a leghatékonyabb leckék nem más példáin át, hanem a magunk bőrén keresztül égnek belénk.
Egyet azonban kérek - ne ítélkezzetek.
Pláné szüleitek felett ne...
Nehéz lesz ugyanis az a nap, amikor mindenre fény derűl.
Az igazság napja.
Ugyanis, most tükrön át, hómályosan,
de akkor majd színről-színre - saját életeteteken és tévedéseiteken át...

Most tükrön át homályosan látunk,
De majd akkor színről-színre;
Most rész szerint ismerek,
De majd akkor úgy ismerek, ahogy én megismertettem. Ap. Csel 13

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése