A Skandináv félszigeten támogatják az anyaság intézményét. Nem azzal, hogy három otthonülős évet biztosítanak a kiskorú gyermekeit nevelő anyáknak, hanem a anyagi segítségnyújtással és azzal a pótolhatatlan biztonságérzettel, hogy egy gyermeket vállaló anya dolgozhat részidőben is. Tehát addig, amíg gyermeke iskolában tartózkodik. Majd elmehet érte, hazaviheti és vele töltheti minőségi idejét a nap hátralevő részében. 

Én magam is hasonló helyzetben vagyok annak az egyesületnek köszönhetően, ahol évek óta dolgozom. Úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Anyának. És ez felbecsülhetetlen. Igaz, hogy vannak éjszakák amiket átdolgozom, a telefonom bármikor csöröghet a nap bármelyik szakában és akkor válaszolnom kell, közbejöhetnek nem várt események, amelyek elszólíthatnak, de ezek nem mindennaposak. És ennek köszönhetően a gyermekeim csodálatosan fejlődnek, hiszen mellettük lehetek, egy percet sem vesztegetve el abból, ami értékes - sőt, egyedüli érték.

Sokan lehetnek hasonló helyzetben.

Fiatalok. Férfiak és nők.

Hiszen a gyermekekért igyekezve sok hozzám hasonló fiatallal találkozom.

Míg én siettemben esem át magamon, ők vídáman kiscsoportos beszélgetést folytatnak, vagy éppen a konditeremben izzadnak.

Fontos a testmozgás, ahogy a kiscsoportos beszélgetés híve is vagyok.

De kérdem én - mit keres egy életerős férfi déli órában a konditeremben?

Vagy rajtam hagyott kitörölhetetlen nyomokat a kommunizmus?

Amikor anyuék Oroszországban jártak, Moscow-ban - nevetve mesélte, hogy az út egyik felén lévő járdán csak lefele, a másikon pedig csak felfele lehetett haladni. Aki nem így tett, átigazították. A helyes irányba terelték. Vagy, ha valaki déli órában alkoholittas állapotban ténfergett az úton, szép csendben kivonták a forgalomból, elvitték, kimosták, majd szépen hazaengedték. Hónap végén magától érthetődően a szolgáltatást levonták a fizetéséből. Ennyi.

Két szélsőséges szituáció.

De valahol középen lehet a megoldás.

Hogy életerős emberek célokat és alcélokat neveznek meg, értelmet keresnek és találnak az életüknek és azok megvalósítása érdekében küzdenek és harcolnak - déli órákban.

Estére - ha marad energiájuk - elmennek konditerembe és tesznek a vonzó és divatos külső kialakítása és elérése érdekében.

Gondolom én...

De persze, tévedhetek.

Csak az fáj, hogy egyre több a boldogtalan, cél-  és értelemvesztett ember - aki nem találja a helyét - sem reggel, sem délben, sem este.

Keresi, beszélgetésekbe elegyedik, izzad, formál, alakít, de nem találja.

És az is eszembe jut, hogy talán a szülő dolga. Megmutatni - NEM ELMONDANI - hanem példát statuálva bebizonyítani, hogy igenis léteznek örömök, létezik a flow élmény a hétköznapokban és a boldogság karnyújtásnyira hever, csak fel kell állni és el kell indulni az irányában.