2013. november 18., hétfő

Hiába él egymás mellett - ugyebár akarva-akaratlan - román és magyar testvér, a sok próbálkozás ellenére sem sikerült összemosni a két nemzetet. Mentél jobban akarták, annál jobban küzdöttünk ellene. Talán ha hagyják és nem dolgoznak ezen szűntelen - mintegy magától bemosódunk. De tettek róla, hogy ellenség legyen a más. Gond csak annyi, hogy ennek köszönhetően minden ami más, gyanús és ellenség. Népünk megtanulta a másság fogalmát kiterjeszteni nem csak a Másikra, hanem mindenre, hiszen minden gyanús, sőt önmagára és vérére is, hiszen az is bizonyos fokon diszkrepáns.

Amikor gyerek voltam - megtanultam tapasztalati úton a cácá fogalmát.
Cácá az a hegyi móc asszony, aki takargatni kívánja származási helyét és ezt teszi kirívó ruházattal, borzalmas és megemészthetetlen stílussal, fenkőlt beszédmodorral ami alól minduntalan kibúvik az agytalansági állapot, rengeteg festékkel és az elérhetetlenség álarcának állandó viselésével.
Cácákot mindenki ismer.
Biztos lelőhelyük a hegyek után, ahonnan leereszkednek bocskorban - a bankok épületei, a hivatalok, a Polgár Jenő Ház és egyéb olyan hivatalok, ahol az emberek sorsának irányítását bűntetlenül a kezükbe veszik.
Ilyen helyen ugyanis ritkán dolgoznak jó magyarok.
Ilyen helyeken kizárólag Cácák vannak. Tisztelet a kivétel ugye, mert nem mindenki születik Cácának. S az is lehet, hogy időközben levetközi - mert a cácáság biztos halála a Lélek és Agy születése.
Édes jó anyám mindig úgy nevelt - fiam nézd meg jól a legjobb pozíciókban mind cácák vannak. Ők ugyanis ha kapnak egy jó helyet odaviszik minden egyes rokonukat, barátukat, aki szintén ott kezd el dolgozni.
A magyar nem ilyen.
Ha jó helyet talál Csak azért küzd, hogy minden áron megtartsa. És ez a küzdelem nem ismer sem rokont sem barátot...

Amikor Annát első nap iskolába vittük - még az első suliba, amit a rendszer dobott nekünk tálcára stuporral szembesültem a cácáság méreteivel tanintézményen belül.
Hogy ne befolyásoljalak - elmondom:
Magyar osztály - nem jutott új parkettre, nem adott az iskola függönyre és szőnyegre, vinni kell tisztálkodási szereket és egyéb higiéniát biztosító cikkeket, nincsenek eszközök és felszerelések. Megoldás: a szülők dobják össze közös erőből és teremtsenek ki mindent ami hiányzik.
Szülőértekezlet után istentelen dűhvel a torkomon útam a román osztály előtt vezet el. Benézek. Mit látok:
van szalagfüggöny, van gyerekmintás szőnyeg az új padló felett, kitéve a kéztörlő, vécépapír, tisztálkodási szerek egy asztalra, a teremben hátul egy polc roskadásig könyvekkel és egyéb didaktikai eszközökkel, amiknek zömét pedagógusként is csak a neten vagy könyvben láttam.
Idegesen visszalépek, hogy megkérdezzem mi van.
Mire a válasz:
az egyik apuka ezmegaz, a szülők a többit kiteremtették. Jó időben voltak, jó helyen, jó erőforrásokkal.
Bummm.
Egy null a cácizmus javára.

Közben múlt héten a gyerkőcökre várva szintén ez csapja meg lelki orromat.
Jönnek ki a román elsősök. Szépen és gondosan varratott egyenruhákban, jólfésűlten és tápláltan.
Osztálytermük előtt gondosan felsorakoztatva a tálcák, amikből éppen elfgyasztották három fogásos ebédjeiket. A teremben minden - ami nem kell az is, például tévé meg egyéb ketyerék. Míg a magyar gyerekek eszik négyig a hamuban sűltet, termük lelkiekben gazdag - de a mai világ kincseiben cseppet sem bővelkedik.

Ne érts félre!
Nincs tanúlság.
Csak a tények vannak.
És a letagadhatatlan különbözőség.
Hogy míg ők egymásért - addig mi magunk ellen is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése