2014. január 29., szerda

Az embernek - és hát jobb helyeken ugyebár az asszonynak is - holott ezt az elsős tankönyvek sorozatosan megtagadják mind a mai napig, van az a jószokása, hogy időről időre elkezdi az Élet Értelmét keresgélni. Nem csak úgy HóbeleBalázs módra a haloványan definiált Élet Értelmét, hanem mindennek az értelmét.
Rájöttem, hogy még a főzésben és az egyszerű hülyegyermekvagyokésimádokmosogatniésvasalni című fejezetkben is keresem a logoszt és a mögöttes tartalmakat.

Keresem a munkámban. Aminek ha nincs súlya - elbillenek. Belehalok. Naponta képes vagyok önmagamat felhúrcolni a Golgotára és keresztrefeszíteni lelkileg.
Keresem a párkapcsolatban.
A házasságban.
A gyermeknevelésben.
A szexben.
A táplálkozásban és testmozgásban.
A lendületben.
Az olvasmányaimban.
Mindenben.

Van az a mese, aminek nem a szerzetes a főszereplője - de engem, ami azt illeti az ő kicsi betétsztorija ragadott meg a legjobban.
Megy a mesehős és négy királyságon át keresi az Élet legértékesebb pillanatát.
Közben egy erdőben találkozik egy ezer éves szerzetessel, aki keresztet cipel a hátán.
A szerzetes szenvedések közepette megkéri, legyen olyan kedves és tudakolja meg, hogy még meddig?...
És jövet kiderűl - hogy addig, amíg ő maga azt nem kiáltja ELÉG.
De, akkor rohanni kell, mert a gond az ragad.
Ahogy  édesanyám mondta mindig: A gond, az nem játék fiam. Ahogy ugye a medve sem...

És akkor most - eljutottam arra a szintre, hogy volt ahogy volt, most már illene megbeszélni magammal - hogy mi is az értelem.
Eddig filozgattam az életen.
Most már tudni kellene, hogy mi is az értelem. Aztán jöhet a következő állomás - az Élet Értelme.
Mert ugyebár mihez képest értelem.
Honnan és meddig terjed.
Kinekmikor?

Kiégtem.
Váltani ajánlatos - állítja a szakirodalom - legalább minden hetedik évben.
Régi szép idők, amikor még a gyár fújására kelltünk és feküdtünk, ebédeltünk és állítottuk az óráinkat pontosra.
Mert a pontos időt a gyár fújása jelentette.
Most már nincsenek ilyenek reperek.
Támaszpontok az életünkben.
Talán ezek hiányzanak.
Mert ezek tartanak életben.

Ma megkérdezték tőlem, hogy mennyire fontos az egészségem.
Készpénznek vették, hogy kurváranagyonbazdmeg - mert költői kérdésnek szánták.
És akkor mondom - álljunk már meg egy kicsit, mert nem is annyira.
Nem akarok örökké élni a Földön, ráncok nélkül, fitten és fiatalosan - rúzzsal és körömlakkal, lila miniszoknyában és tincsekkel a hajambodraiban, nemnemnem.
Akarok majd idős lenni és mélyről jövő szép.
Hófehér hajjal és ránctólremegő kezekkel.
Meg akarom élni az idő elmúlásának ünnepét és násztáncát.
Akarok belehalni az Életbe.
Nem beleélni a Halálba.
Szembe akarok nézni magammal és veled.
Azokkal az értelmekkel, amiket kutattam és kerestem - és látni akarom, hogy mindvégig ott volt és elsétáltam mellette.
És el akarom mondani, hogy mindegy. Így is megérte.
És ha újrakezdeném, semmit - mondom semmit nem csinálnék másként.
Hát ezért...
És ez kicsiben már értelem és egész-ség.
A többi csak nüansz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése