Hetek óta készültem lélekben arra a feladatra, amivel első ízben ma kellett szembenéznem.
A betegeket gondozókkal való találkozással.
Lehetne szó egy sima frontális módszereken alapuló képzésről is akár, ahol a nagy előadó elmondja a tíz, húsz, harminc vagy ne adj Isten még több ideje betegeket gondozó személyeknek, hogy hogyan kell jól végezniük azokat a feladatokat - amiktől úgy a beteg, mint ők - jobban érezhetnék magukat.
A külsősök, a feladatokat ránk róvok, a nagyhatalman lévők mindig így képzelik el.
Besűríteni kérem szépen kétszáz embert egy nagy terembe, elmondani a tuttit és hazamenni.
Ja? Hogy senki sem lesz több általa?... - s akkor mi?
Így aztán juszt sem fogadunk szót.
Sőt teljesen liberálisra véve a figurát - megajánlottuk a képzés lehetősségét.
Húszas csoportokra bontva az embereket.
Első körben egy belső brainstorming eredményeképpen éjszakánként, mint az érettségi előtt álló diák - mindenféle eszembeötlött, hogy mivel kellene hasznosan eltöltenünk a rendelkezésünkre álló időt.
Második körben leszűkítettem és anyagokra bontottam mindent ami jó ötlet szintjén mozgott.
Harmadik körben végeztünk egy helyzetfelmérést, hogy mi az ami érdekelné őket, mivel foglalkoznának szívesen.
Negyedik körben összeállítottam az ütemtervet és a hozzá rendelt anyagokat.
Míg végül ma magasról leszartam az egészet.
Beszélgetést indítottam és a nehezen megnyíló, nehezen beszélő, mélyrehatolóan bölcs és sokat szenvedett emberek beszélni kezdtek.
Egy olyan társadalomról és annak egyéneiről, amiben én magam is benne élek - akikkel nap mint nap én magam is érintkezem - de azt a színt, azt a szintet, amit ők látnak, amelyben ők élnek nem ismerhetem.
Meséltek azokról a mindennapi nehézségekről, amik a jóindulatunkon múlanak és amelyeket észre sem veszünk. Holott, nem kerülne anyagiakba a megoldás, csupán egymásrafigyelésbe.
Nehéz ezt abban a helyzetben, amikor önmagunkon túl semmit sem fókuszálunk sikeresen.
Íme néhány:
1. a szakemberek, orvosok, fejlesztő pedagógusok mindegyike hatalmas összegeket kér, kifizethetetlen tarifokat szab szolgáltatásai ellenértékeként. csak egy példa - a fogyatékkal élő gyermek fülének kimosása 3oo kibaszott ronba került. vagy egy gyógytorna - amire heti két alkalommal lenne szükség normális esetben 4o-5o ron - ne is szorozd be semmivel, mert tárgytalan!
2. nincs a MEGYÉBEN olyan fogorvos, aki vállalna fogyatékkal élő gyereket. nem tudok benézni a szájába, nincs mit tennem...jöjjenek vissza, majd ha ráveszik - hangzik a válasz. egy hely van ahol muszáj valamit tenniük. ez a szájsebészet - ahol nem kezelnek, mert nincsenek megfelelő eszközök - hanem kihúznak. Jó fogakat is, amiket ki lehetne takarítani és tömni!
3. közszállítás: nincsenek akadálymentesített buszok. a hatósságok szerint igen - a rászorulók szerint nem. órákat dekkolnak míg végül jön egy megfelelő jármű - DE a sofőr jóakaratán múlik, hogy felsegíti őket vagy sem. és sem. a sofőrök elhajtanak, kiabálnak, átkozódnak és tartsd otthon a degenerált kölyködet szlógeneket skandálnak.
4. játszótér: kilóméterekre van lakóhelyüktől olyan, ami a sérültnek is megfelelne. oda azonban nem lehet eljutni:
4.1. nincs jármű ugyebár
4.2. a járdák tele vannak parkolva autókkal - használhatatlanok a sérülteket szállító segádeszközök által.
5. volt egy anyuka - éveket küzdött, hogy a gyermekének személyre - súlyra, magasságra, állapotra szabott háromkerekű biciklije legyen. és lett. és itt jön a helyzet slusszpoénja: nem tudják használni. a tricikli ugyanis akkora, hogy ha felparkol egy autó a járdára nem lehet használni a helyszűke miatt. így hát képtelenek eljutni a városi parkba ahol lenne hely - helyszűke miatt.... Jó vicc? Nem?
És folytathatnám reggelig - de nem teszem. Most nem. De esküszöm fogom!

Találkoztam egy édesanyával.
Nem mindennapi az ő története sem.
Agydaganatos gyerek - három éves korában fedezték fel.
Ma tizenhárom.
Azóta kilencszer műtötték.
Minden évben egyszer az utóbbi években.
A daganat minduntalan visszanő.
Most már a gerincoszlopon van.
A vásárhelyiek elutasították a műtétet mondván, hogy 1o%esély sincs a túlélésre.
Kolozsváron kezelik.
Az év háromnegyedét korházban töltik el.
Miközben otthon a másik gyerek törekszik élni anya és testvér nélkül.
A vizsgálatok, amit a műtét előtt el kell végezniük 7oo és 6oo ronba kerülnek. Plusz a szakorvosok, az altató orvos, a mentő ami Kolozsvárra szállítja és folytathatnám. De nem teszem. Nem most. De esküszöm, fogom.
És nem segíti őket senki és semmi.
Az egyik orvos aki el tudná végezni a műtétet kijelentette az eredményeket számokban is:
7oo euró a műtét ára zsebre
1oo% hogy maradandó károsodásokat szenved
1o% esély arra, hogy életben maradjon
plusz korházi költség....

Nem kérdezek semmit.
Nem is mondok semmit.
Csak vagyok.