Vannak idős személyek, akik talán rugalmasságuk, esetleg munkájuk és nem utolsó sorban távol lévő gyerekeikkel való szoros kapcsolattartásuk érdekében könnyedén hozzászoktak a technikai eszközök használatához. Éltük részévé vált. Ha nem tudnak valamit használni nem riadnak vissza attól, hogy rákérdezzenek, megtanulják, elsajátítsák.
Ezzel szemben vannak akik nem tudnak, akarnak fejlődni.
Szinte megmerevednek ha az új eszközök használatáról van szó.
Így volt édesanyám is.
Nehezen ment a távirányító használatának elsajátítása.
Aztán jött a videó.
Valósággal visszautasította az egyszerű gombok rendeltetésszerű nyomogatását.
Telefonja nem volt az utolsó utáni óráig.
Tavaly ősszel húztunk vonalat és tetszik nem tetszik alapon a kezébe adtuk a telefont.
Ez így nem mehet tovább szlogent csattogtatva.
Hát nem tetszett.
Valami két nap alatt leette az 5 eurós kártyáját ki tudja hogyan.
Akkor különös figyelmet fordítottunk arra, hogy hozzáragasszuk a kezét a telefonhoz a beszélgetés befejezése utáni piros gomb hosszas megnyomása érdekében.
Sikerrel.
Mindig leteszi a telefont.
Nem így anyósomék.
Ők régebbi mobiltelefon felhasználók. De soha nem teszik le. Ha meg fogadni kell a hívást, izgalmukban kinyomnak.
Előfordult, hogy órákig hallgatták szeretett fiúk hangját, aki külföldön tartózkodott, ami nem kis befektetést jelentett roamingban átszámolva.

Végül édesanyám önállósodott és bérleti szerződést kötött.
A szerződés több mint nevetséges.
Először is tartalmaz 3oo sms lehetőséget egy olyan felhasználó esetében, aki soha egyetlen egy smst sem ír, mivel túl aprók a betűk ahhoz, hogy könnyedén üzenjen velük.
Továbbá van internethasználat a bérleti szerződés feltételei között és nem utolsó sorban a slusszpoén, hogy a számlát neten küldik ki egy olyan kliensnek, akinek emailcíme sincs!
Jó...
Addig a pontig, hogy az utolsó számlája háromszorossa a bérleti szerződésben lefektetett árral szemben. A kontesztációra a válasz, hogy háromszorosát lebeszélte a keretének.
Itt nem árt tudni, hogy nem egy megrögzött fecsegő.
Nem szeret telefonálni.
Távíratjelleggel folytat telefonbeszélgetést.

A meccs végeredménye, hogy ki kell fizetnie ha tetszik ha nem a szerződésben foglalt összeg háromszorosát.
Hát nem tetszik.
Teljesen derutált.
Ahogy nem mellesleg én magam is.
Mert kérdem én - hol van itt a kliens mentelmi joga?
Miért nem láthatja - csak ha előzetesen kérelmezi - hogy valójában mi történt? Tényleg lebeszélte volna az általuk számított perceket?
Vagy csak átcseszik azokat, akiket lehet?

Ő legszívesebben eldugná és soha többé nem is használná a telefont.
Mondja, hogy a vonalas szerződés legalább kiszámítható. A negyven év alatt soha ilyesmi elő nem fordult vele.
Igaza van.
És nem ő az egyedüli, aki ebben a hajóban utazik.
Ki a felelős?
Ki védi meg az ilyen és hasonló helyzetbe került idős személyek jogait?
Egyáltalán hova lehet fordulni?

És nem utolsó sorban szégyelje meg magát minden olyan multicég, aki a szerencsételenek lecsupaszításából emeli éves profitrátáját.
Dögöljön bele a mocskos szarába, mert megérdemli.
"Because you're worth it"