Valami változóban van.
Prefixet is váltottunk.
Figyelem az embereket és természetesen magamat.
Öröm, boldogság - jajj de jó, hiszen magunk mögött hagytuk a régit, a lejártat, az elkúrtat - majd új cipőt húzunk és tesszük magunkat, hogy nem a meglévő életünket írjuk tovább, hanem egy teljesen újat.
És ez, sokkal jobb, minőségibb, fegyelmezetebb, sikeresebb, szeretetteljesebb mint az összes többi. Mert azt nem cipeljük tovább egy percig sem. Újat kezdünk, Vadonat újat. Tabula rasaval.
Nem tudom meddig tart a lélegzetvisszafojtás.
Talán január első munkanapjáig?
Amikor a gondok megkétszereződve zúdulnak a nyakunkba és ráébredünk, hogy a türelemről, szeretetről, feltétel nélküli elfogadásról és önelfogadásról vallott nézeteink kudarcba fulladnak tömegesen?
Na majd akkor, de már szerencsétlenül - feleszmélünk, hogy hazudtunk önmagunknak.
Gyorsan végiglapozunk még egyszer a képeken, amit önfeledt mámorban készítettünk, ígérettejfeles szájjal a karácsonyfa árnyékában, majd ha eléggé megbizonyosodtunk arról, hogy a hazugság nem is akkora, mint a szakadék az akkori és valós önmagunk között, tovább folytatjuk az utunkat.
Mert ilyen az ember.

A gyerekek még nem.
Mert számukra a szilveszternek sincs jelentősége.
Hogy-hogy vége lesz az évnek, és hogy érted, hogy más év kezdődik?
Látható jelek után kutatnak.
S mivel egyre sem bukkannak, hát folytatják jól megszokott, jól bejáratott stratégia szerint tiszta, szeretetteljes és feltétel nélküli elfogadást megmintázó életüket.

Régebben a január elsejébe rendszerint belebetegedtem.
Mert soha nem lett világvége és ott folyt az aljasság, ahol abbamaradt.
Ha még hétfőre is esett, hát vigyázni kellett rám, nehogy kárt tegyek magamban.
Azóta én is sokat mocskosodtam.
Már nem zavar a hétfő, hidegen hagy az 1 még abban az esetben is, ha történetesen január az illető.
Kár értem...
Kár értünk.

Na emiatt nem írtam napok óta.
Félelemből.
Mert rengeteget táplálkoztam a szeretetből.
A család megtartó erejéből.
És visszaadni nem tudom.
Egy remény éltet, hogy majd talán, szűkösebb napokon, amikor a Nap is elrejtőzni látszik a sok szenny elől, amit lelkeinkből kibocsátunk, akár a Kombinát rókafarkú füstje - hát táplálkozni tudjak én magam és táplálni tudjak másokat is általa.

A történet folytatódik, ahol abbamaradt.
Gyere el majd gyakran.
Találkozzunk önmagunkkal.
Legyen egy öt-tíz percünk önmagunk társaságában a vécén kívűl is.
És kívánok őszinte útakat neked.
Ha fájdalamasak is lesznek, de legyenek minden áron őszinték.
Mert magadat tisztogatod és egyedül önmagadért is vagy felelős.
Nem a férjedért, feleségedért, nem a gyerekeidért, nem idős szüleidért vagy unókáidért, hanem egyedül önmagadért.
Őszinte, tiszta, magadtól, magadhoz vezető útakat.
Amelynek ha én ezzel a gyenge hangú pár sorral részese vagyok, hát volt, van és lesz miért mesélnem a mindennapi meséimet.