2014. február 26., szerda

Mondják, hogy vannak lelkek, amik egymásra találnak. Nem föltétlenül a szerelemben. Van, hogy anya-gyerek kapcsolatban, van, hogy házasságban, van, hogy barátságban és van olyan is, hogy egyetlen villanásban bennevan az élet mag(j)a.
Lehet, hogy kegyelem az ilyen találkozások mindegyike.
Van akiknél túlcsordul a kegyelem és megtalálják életük párjában azt a másik felet, akinek köszönhetően egésznek hat az élet. Ezzel szemben vannak olyanok is, akik egész életükben ezt keresik, de hiába - nem találnak rá.
Talán nem eléggé éberek.
Talán túlzottan elővigyázatosak.
Hiszen minden egyes szerelemben vagy érzelmi fellángolásban benne van annak a felismerése, hogy ez a lélek - legyen bármilyen szerepben is - ismerős számomra. Láttam, éreztem már valahol. És jó vele lennem.
Aztán a kapcsolat előrehaladtával kiderűl, hogy egy rossz délibáb volt az egész.

Nem gondolom, hogy az lenne az életfeladatunk, hogy rátaláljunk a másik felünkre.
Ahogy fent említettem - kegyelem kérdése.
Ha kell ott lesz, ha nem - majd előkerül.
Ezzel szemben feladatoknak tekintem - sőt, mai szóval élve kihívásnak azokkal az emberekkel való együttélést és együttműködést, akik valamilyen oknál fogva szerepet kaptak az életünkben.
Eszközök vagyunk egymás megtisztásában.
A csíszolódás nem egyirányú.
Mindkét félre hasonló intenzítással hat.
És nincsenek csak rossz előjelű történések és szakaszok, vagy jelen esetben kacsolatok az életünkben.
Mert az elviselehetetlenül rosszakban is benne rejlik a tanítás maga.
Talán azokban a leginkább.
A jókat pihenőnek kapjuk.
Felszusszanásnyi időhosszra, hogy tovább barangoljunk egyéni kis mesehálónkat fonogatva.
És lesznek próbatételek és keresztútak - kísértések és erőforrások - de a lényeg mit sem változik: eljtuni mélyönmagunkhoz. Embereken, helyszíneken, kapcsolatokon, történéseken túl - még önmagunkon túl is - ahol a kurta farkú kis malac túr.

A lányomnak mindig voltak barátok és barátnők az életében.
Könnyen teremt kapcsolatot - amit még egy óriási nyelvi gát sem képes eltorlaszolni.
Tavaly egy héten keresztül úgy parolázott oroszul, hogy a végén már ő is értette, hogy tulajdonképpen mit is akar mondani. Mert az orosz barátnő az már az elős pillanattól fogva vette a jeleket.
A románokkal is hasonló módon jár el.
A kapcsolat elején bőszen fordíttat velem, aztán megunja.
Veszi a kis belső szótárát és annak minden szavát felhasználva - kimazsolzátatja a lényeget.
Balázsnak például startból nincsenek gátlásai. Három szóból elmeséli Hómérosz mindkét óriásművét szemrebbenés nélkül. Mutat, nyög, gesztikulál, fejreszökken és a birtokában lévő három szót mindenféle helyzetre ráhúzza.
Nincs ember aki ne értené meg.
Anna életében mégis fontosabbak a barátnők. Nem a mélységei a kapcsolatainak, hanem, hogy mindig legyenek. Balázs egy-két emberben gondolkodik. De bennük nagyon.

És akkor egyszer csak a semmiből előbukkant egy lány. És egy életreszóló barátság vette kezdetét.
Olyan, ami megálljra késztet és újradefiniálására a barátság fogalmának.
Ritkán lehetnek együtt - de mélységeiben teszik.
Valahonnan nagyon ismerősök egymásnak.
Nem is a beszélgetéseken van csak a hangsúly, hanem a másik közelségén. A van igén.
Érdekes ez az élet.
Mi mindent hoztunk magunkkal, anélkül, hogy vennénk a fáradtságot kicsomagolni azokat.
Aztán ha lejár az élet - visszavisszük magunkkal és majd mi teszünk szemrehányást, hogy figyelmeztethettek volna időben a hamuban sűlt pogácsákról.
Kár értük...
És kér értünk.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Éva. Olyan jó olvasni az írásaid, a mélységes igazságaid. Úgy gondolom, olyan ember vagy, aki sokat lát az életből, aki nem hagyja abba a kérdezést. Köszönöm, hogy kérdéseid által sok mindenre választ találok a magam életében is. J.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a szép szavakat. Igen jókor találtam rájuk :) Isten gazdag áldását kívánom.

      Törlés