A nyaralás kicsit olyan, mint a buli, amire napokig, vagy hetekig készülsz, aztán ott, a buli hevében feleszmélsz akár mámorosan is, hogy magaddal vagy, nem sikerült túllépned azon a ponton, ahol a más kezdődik, amire annyira készültél. Folyamodhatsz bódítókhoz a legaljasabb szinteken - akkor is magaddal szemben ülsz, magadon. És azt hiszem ez a legrettenetesebb pont, amikor dönthetsz - hogy barátja vagy ellensége leszel annak aki benned szállást vett.

Emlékszem fiatal fruskaként. Buli bulit ért. Először csak hétvégeken, aztán már csütörtöktől vasánapig. Aztán lassan kedden is. Végül már minden nap...
És akkor eljött a pont.
Ahonnan már nem volt vessző. Csak én meg én. Akitől éveken át menekültem. Mert hordozott magában hetedíziglen fádalmakat, gócokat, meg nem válaszolt kérdéseket, igeneket és nemeket. És ezektől az utóbbiaktól rettegtem a legjobban. Nem hogy ismerni akartam akartam, hanem hallani sem szerettem volna róluk. Minél nagyobb volt a zaj, annál rettenetesebb a csend.

Ma már csak a csend van.
A zajban is a csend. És én. Az az én, akinek látom a fájdalmait, gócait, félig már megválaszolt kérdéseit és egyre gyakoribb igeneit.
Mert az évek múlása egyben biztosíték az igenekre is.
Egyre kevesebb a harc. És egyre gyakoribb az igen.

Szeretek belebólogatni a világba. Nem a megmondtamtudtamnalátodigazamvolt módon, hanem a belesímulok, benne vagyok, miért is ellenkeznék stílusban. Mert mindennek ideje is helye van.
Ahogy nekem is - itt és mostom. Valamiért ebben a szemetes, zsúfolásig tele országban, ahol gyep helyett szotyiban járunk bokáig. Ahol szégyenkezem ha földimmel szaladok össze határon túl. Ahova a halál hazajár. Mert nem figyelünk az életre. Az életben az életre. Egymásra és önmagunkra. Önmagunkon kívül  keressük a ritmust, a táncot, a mozgás örömét, a körforgást. Nem mélyen bent, ha távolt kint. Na persze, hogy így a Halálnak is egy óázis ez a földi pokol. Nem is kell tennie semmit - csak szépen lassan összegyűjtenie a szédülésig fejjel falba futó tetemeket. Mert mi ebben a fáradtság? Mert hol ebben a tanúlság? A megérte, a megcsináltam - a nem is csináltam semmit, csak nagyon jó volt itt lennem?

Addig a pontig, amíg a zene kívűről szól, a nyaralás nem bent, hanem távol és kint, a tánc nem zsigerből, hanem gépek diktálta módon történik, a szeretet nem feltételek nélküli, hanem érdekekhez kötött és észből született - nincs miről beszélnünk.

Mert az élet egy buli. A nyaralás meg maga az élet. Az élet nem más, mint te magad. Azzal amid van, azzal ahová tartasz, azzal, akik veled együtt lépkednek és azokkal a cuccokkal, amiket valamiért egy darabig magatokkal hurcoltok. Amíg fel nem eszméltek - hogy az erőforrások - a mindenhez való eszköztár, bennetek van.
Mélyen bent.
Akár az élet, a buli, a zene, a Halál - az igenek és persze a nemek.
Egészen az utolsó szóig - ami nem más, minthogy nagyonszeretlek.