Rendszerint azokért a könyvekért, filmekért, igaztörténetekért, mesékért rajongok - amik közelítenek az élethez. Azaz, nem a számba rágják a masszát, hogy csak le kelljen nyelnem, hanem megengedik, hogy válasszak az étkek közül, hogy saját döntésre befaljam - vagy sem, és végül, hogy megrágjam, kiköpjem vagy lenyeljem, ha nekem úgy jó.

A kitalált történetek egyik legnagyobb hibája, hogy van végük. Bamm. És akkor nincs mit továbbvinned - magadban. Vége. Visszamehetsz a szál mentén, egy-egy kanyarnál levonhatod a következtetéseket, esetleg továbbgondolhatod, hogy mi lett volna ha... - de mesterséges a dolog, mert nem ha, hanem vége lett. Mutatták, írták, megmondták. És a te továbbvitt sztorid akkor már egy másik történet. És nem is eredeti hanem lopott és koholt. Mesterséges

Az életben nincsenek végek.
Az élet nem szereti a pontokat.
Sokkal gyakrabban használ kettőspontot, vesszőt, pontosvesszőt, felkiáltójelet, gondolatjelet, kérdőjelet - de pontot nem.
A pont mindenkiben benne van.

És akkor - mindennek tudatában - valamiért mégiscsak mindannyian a pontok megszállottai vagyunk.
Benne is van a mindennapi nyelvhasználatban: pontot kell tennem a végére..., pontot teszünk kapcsolatok végére, életfejezetek végére, szakaszok után, életkorok mögé. Pontokat. Pedig vesszők kellenének. Gondolatjelek, vesszők, kettőspontok, kérdőjelek - lolok(= :))). De nem pontok.

Mondom én. Holott csak most jöttem rá.
Elmentem pontokat gyűjteni.
Mondtam magamnak 21 pont és átmész a vizsgán. Magadból. Lámsza - van-e vér a pucádban?...
És akkor vettem a múltamat és a tasakomat, amibe a pontokat akartam beletenni.
És mentem. Jó messzire. Kint és bent. És útközben még mindig nem, de ott már régen igen - szóval rájöttem, hogy nincsenek pontok.
Sehova nem kellenek.
Egy nagy folyamat van. Benne van a szóban. Folyik. Nincsenek végek. Ez nem egy sorozatfilm, nem egy saga - aminek várhatunk a folytatására, ha majd a kedvenc írónk nagyméltóztatik... Nem, ez az Élet. Folyamat. Áramlik. Van. Zajlik. Bent és kint, fent és lent. És bennünk összpontosul. Mindenféle pont nélkül. Nincs meg a pontos kezdete, ahogy a vége sem. Tehát a pont használata sem helyénvaló ebben az esetben.
Félmondatok vannak - amik bennünk folytatódnak. És a kettő lesz egy.
És ez nem jó vagy rossz, hanem valóság.
A maga aggodalmaival, félelmeivel, rákészülődésekkel és lecsengésekkel.
A belső ritkán találkozik a külsővel. Mert fényévekre áll elvárás valósággal. De sokat tehetünk az összhangért. Az elvárások tompítása és a valóság megszelídítése érdekében.

S tudod mit - nem kell sok. Elég egy szó, hogy felszakadjanak gátak és beinduljon a gépezet.
Amely képes legyőzni egy beragadt múltat, amely megbetegítette a jelent. És pontokat tett mindenhová, hogy mgrekesszen a fejlődésben -