2014. augusztus 3., vasárnap

Nem tudom ki mennyire van tudatában annak, hogy a kép amit megoszt magáról és családjáról nem csak felszínen mesél, hanem kulisszatitkokat is rejteget. Nincs ez másként a valóságban sem. Amikor egy család elhagyja otthona falait vizsgázni megy. Vizsgázik a nagyszülő a játszótéren, amikor kiossza, túlfélti vagy éppen Isten számára engedi unókáit, miközben gyereke boldogan végzi a dolgát, hogy saját gyermekeivel minden rendben van, hiszen a saját anyja nem csinálja rosszabbúl, mint annak idején ővele. Csak annak a mintájára rontja el vagy javítja meg a már meglévőt. Vizsgázik az anya vagy apa a parkban, strandokon, tereken, miközben gyermekei után caplat - egy perc nyugtot, magánéletet nem hagyva nekik. Minden egyes szó, mozdulat, tekintet önmagért beszél.

A strand például erre egy kiváló hely. 
Messziről tudni, hogy melyik szülő mennyi időt tölt a gyermekeivel, családjával. Mennyire ismeri azok határait, képességeit, rejtett erőit vagy gyengeségeit, félelmeit vagy saját rájuk kivetített félelmét.

Múlt héten eljött egy család. Apa nélkül. Az anya nem sokat tapasztalt, de még frissen és üdén eljátszotta a nagyvilági nőt, akit nem rettent vissza gyermekei elevensége.
Ahogy gyűlt a tömeg és egyre megosztottabbá vált a figyelem a mindenféle inger hatására, egyre stresszsebbé vált az anya. Idegességében, hogy maga mellett tudja gyerekeit, etette azokat. Mint a mesebeli boszorkány. Fagyit, jégkása követett, majd óriáspánkó - csak a gyermekek ne moccanjanak.
Utolsó körben nagyon mélyen és élesen eljátszotta meglévő aduját. A gyermek elkukkant a víz alá. Erre kétféle reakció van. Vagy kiszedem és hátbaverem a magam paraszti módján, majd elkacagjuk - hogy há mi van fiam, ittá? (Ittállok édesanyám, ittállok...) Vagy - ahogy ez ebben az esetben is történt elmesélem a gyermekeimnek reakcióim nyelvén, hogy pontosan úgy rettegek az élettől, mint a haláltól. Fogjuk egymást jó szorosan, akkor nem történik semmi. Igaz élet sem, de legalább halál sem...

Ma egy másik család kötötte le a figyelmemet. Újnagyongazdagék.
Apa nyakán akkora lánc, mint régebben a vécélehúzó kötele. Persze aranyból. Végén valami ízé - ami csak annyit jelentett, hogy nemkereszt. 
Anya valamikor sportos, izmos lehetett - már csak a jómód jelei árulkodnak egy szegényesebb, szerényebb és egészségesebb életformáról.
A gyerekek félénkek. Önmaguk árnyékai.
Körülöttük ezer eszköz, hgy jól érezzék magukat. Nyilván egyet sem képesek rendeltetésszerűen használni, hiszen eleve nem érzik jól magukat.
Anya apának mindenáron bizonyítana. Hogy nem csak fiat szűlt, de fiúnak is nevelte. Erőszakos. Menj, ússz, kússz, ugorj, fuss, teperj. A gyerek bőg. Anya ideges. Apa türelmetlen. Gyermek tanácstalan.
Később összeállnak egy facebook fotóra a barátok kedvéért. Na persze meg sérüléseik kezelése végett.
Gondolom a fotó alatt - Vásáhelyren a weekenden a családdal - áll. Székelyek lehetnek. Kár volt megtenni ezt a nagy útat, hogy leszerepeljenek önmaguk előtt. Persze nem fogják levonni a következtetéseket, de a fotót azért megnézném. Ugyanerről mesélne. Így és ilyen sorrendben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése