Ahhoz, hogy anyaként biztonságban érezzem magam alapvetően 3 nagyon fontos dologra van szükségem. A többi vagy jön magától, vagy mindent megteszek annak érdekében, hogy kiteremtsem:
- jó orvosokra
- biztos vezetőkre (politikai, vallási, munkahelyi, önkormányzati stb)
- magabiztos férfiakra
Paradoxon, hiszen ezekből van a legkevesebb. Valahogy eltüntek. Nincsenek, megszüntek. Mindenki hebeg-habog és bízik abban, hogy a mellette lévő esetleg tisztában van a dolgokkal, s ha majd vészhelyzettel áll szemben, az megoldja.
Vészhelyzetben pedig kiürül a gát. Huss

Vásárhely valamikor a biztonság városa volt. A szépség és biztonság fellegvára. Mára ebből már csak a szépség maradt. Ha leszámítjuk azokat a foltokat, amiknek köze nincs az esztétikumhoz. Vannak ezekből a foltokból ideiglenesek és állandóak. Előbb utóbb mindenhez hozzá lehet szokni alapon.

A legfontosabb mindezek előtt azonban a biztonság.
Hogy annak tudatában hajtom álomra a fejem, hogy vigyáznak ránk, a javunkat szolgálják, szeretnek bennünket, értük vannak.
Na ezt lehet a legkevésbé érezni az utóbbi időben.
Szinte sehol sincs ilyen.
Ha valakinek, egyesületi szakemberként ilyent mersz állítani mindjárt gyanakodni kezd. Arra gondol, pénzt szeretnél kicsalogatni belőle és mentegetőzni kezd.
Holott természetes igény és elvárás lenne. Lehetne...

A jó orvosok és a jó vezetők...
Jó orvost régen láttam. Nem járok én sok helyre ugyan, de ha elmegyek - ha rászánom magam két-három év szenvedés után - akkor szeretném, ha kölcsönös tiszteletben lenne részem, ha felnőttként kezelnének, emberszámba vennének, elmagyaráznák az elmagyarázhatatlant és tettekkel meggyőznének arról, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.
Én is ebben utazom, ha valaki eljön hozzám.
És addig nem nyugszom, amíg minimum ezt el nem érem. Akkor dolgozni kezdek és megoldom a megoldhatatlant. Mert ez a munkám. És ezért én cserébe nem várok semmit, mert fizetésem van. Egy valamit mégis igen. Egy cinkos mosolyt. Abból a sokatmondóból. Hogy nem volt könnyű, de megcsináltuk...

Itt van a fiam. Gyakori a spontán orrvérzése. Régebben is sok gyereknél előállt ilyen, majd egyszer csak abbamaradt. Elnőtte... - mondták.
Én nem szeretem az ilyen elnővős meséket. Minden van valamiért. És engem a valamiértek éltetnek.
Megyünk fától fáig - mindenki rángatja a vállait.
- Mittomén - módra.
Nem létezik, mondom, Vásárhely egy orvosi központ, hát ha itt nem, akkor hol. És nem kell nekem sok, csak egy szak-asszony, vagy szak-ember, aki a szemembe néz és aszongya:
- cakk, pakk, rákk
És én akkor és ott látom rajta, hogy ő tudja, ő biztos, ő vigyáz, ő ismer, ő gondol, ő kitalál, ő megold - mert Ez az Ő munkája.
Udvarhelyen sikerült találnom Egy ilyen embert.
Mondom mire ő - cakk, pakk, rákk.
Nem kell sok, csak mindenkitől ennyi. A saját területén. Nem kell mindent tudni, megoldani, elrendezni, multitaskelni - hanem tudni, tenni, kenni - azt, ami a tiéd.