álmodni, elesni, felkelni, újrakezdeni

Mi leszek, ha nagy leszel?
Folyamatosan téma.
Nem áll fenn a korai zárás veszélye.
Hol ez, hol az.
Miközben több tucat iskolai tanulmányait befejezett fiatalnak fogalma sincs mit kezdjen az életével.
Nem mutatta meg senki számukra a követendő utat.
De elvárják, hogy járják.

Olyan, mint az esküvői tánc.
Kettő megy tökéletesen, a többi még csak nem is akadozik.

Szakmát nem ismer, nyelveket nem tud, példaképei nincsenek, lassan álmai sem.
Attól egyenesen tiltották.
Kár, mert az álmokat lépésekre lehet bontani.
A semmit nagyon nehéz.

Gyalogol előttem egy csenturás prosti.
Negyven lehet.
A gyermeke akkora, mint az enyémek.
Még az iskola is közös.
Ahogy Pilinszky mondja - az ágy igen, de a párna nem.
Frissen mosott a haja, de borzalmas fehérnép. Görbe, vékony, xo lábú, horgas, hosszú orra van. Mégis, egy egész családot tart el éjszakai repkedéseiből.
Nem tudom ki az aki miatta megáll. És fizet. Gyomorszorító látvány estéről-estére.
Miközben nappali megvilágításban, anyaként, fényt kap a megjelenése. Betölti a szeretet, amit a fia iránt érez. Akinek jobb jövőt szán.
Talán ő sikeresen megtanítja álmodni.
Mert neki csak az maradt.
Ha és amikor menekülni akar.
Belénk azt sulykolják, hogy jó itt nekünk.
Miközben meg nem.

Robottá szabott gyerekek végzik a mindennapi rutint. A lélek már hálni sem jár beléjük, haza. Hiszen lényük megszűnt otthonnak lenni.
Az álmok, azokra lenne szükség.
Otthont tudnának teremteni haldokló gyermekeinkből. Akik ezen az úton elindulva mernének hibákat véteni, azokból tanulni, elesni, felállni és újrakezdeni.
Mert a tökéletesség nem egy út. Hanem annak a vége - elérhetetlen mezőkön.
Álmodni, hibázni, elesni és felkelni. Majd mindent újra egészen az elejétől.
Erre lenne szükségük.
Ennek lenne ereje lebontani a falakat.
Azokat, amelyek kizárják az otthont a lélekből.