A leánka olvassa a János Vitézt
- egy szó sincs a helyén.
Nem elég, hogy mese, hanem még vers is.
Miért kell tobzódni? - kérdezi. Most akkor vagy mese, vagy a vers, a kettő együtt nagyon tré. A versek szóljanak a virágok szépségéről, esetleg a bánatról, vagy jó esetben a szerelemről - egy vonalon. nem így, összevissza, hogy szerelem, meg természet, meg bánat.
S ez a csajszi is, nem mondom...mit kellett neki olyan gyengének lenni? Hát a sarkamra állok és küzdök, ha céljaim vannak.
Ha a pasit akarom, akkor érte.
Ha nem őt, akkor ellene.
Ha anyám szarakodik, akkor vele.
Ha az élet - akkor meg azzal szembe.
Nem, hogy így elengedem magam - hogy jaj, szegény fejem, valaki már mentsen meg...
Szar volt!
Megmondom őszintén, nekem egyáltalán nem jött be.
Jól felháborított.
Én azokat a sztorikat szeretem, ahol ha baszakodik valaki egy nővel, az jól nyakon veri.
Nem jajgat, nem kiabál segítségért - terveket gyárt és lecsap. Ennyi.
Habár, ha jobban belegondolok, lehet ma amiatt van annyi buzi gyermek, mert mi nem nyávogunk eleget.
A könyvekben egy pasi sem nőies.
Erős, bátor, megvédi a nőt és gondolkozik.
Ma kicsit fordítva van.
A fiúk nyávognak, félnek és elfutnak.
Mi meg gondolkozunk és megmentjük őket.
Ha visszagondolok a gyermekkoromra - tényleg nem voltak nőies jegyekben gazdag fiúk.
Még azok is, akik hosszú hajat viseltek, tele voltak férfias jegyekkel.
Ezzel szemben ma - amikor az akkori bánásmód fizikai és lelki terrornak minősülne, amikor a legfontosabb kulcsszó a kényelem, mindez természetes következmény.
Örök cél a szenvedések elkerülése és az örömök mindenek feletti hajkurászása . Nem csoda hát, ha a gyermekeink elveszítik a nemükre jellemző jegyeket.
Nem kell rájuk hagyni, hogy ők döntsenek, hiszen döntünk mi helyettük. Megkímélve őket a szenvedéstől, a feladatoktól, a munkától, a nehézségektől és a valóságtól. Burokba szorítva őket és mindent megtéve annak érdekében, hogy minél később szakadjon rájuk az Élet. S ha majd ez megtörténik - egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő problémamegoldási készséggel.
Mi pedig - miután kiesünk a jól bejáratott szerepeinkből és elveszve megragadunk minden egyes pillanatot, ami visszarepít oda, ahol nem magunkkal és a bennünk lévő gócokkal kellett foglalkoznunk, hanem elbújhattunk a gondoskodás leple alá, ami mindent elfedett - örülni fogunk a hazatérő negyvenéves gyereknek, reménykedve, hogy egy tál húsleves mindenre gyógyír.
Mindenre is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése