ügyfélfogadás a hivatalban

Ma reggel a pénzügyi hivatalban van dolgom.

Előre fosok tőle.

Tudom, hogy mélykaland lesz. Olyan, ami életre szól.

Odamegyek dundi fél órával korábban, hogy elsők között kerüljek be és még munkába is beérjek.

Hiába állok elsőként a zárt ajtó előtt - ez senkit nem hat meg.

Ahogy kinyílik az ajtó, instant félretaszítanak és begyúródnak előttem vagy ötvenen.

Na nem baj, na.

Ha már elcsesztem a számkérést, gondolom előtte megérdeklődöm, hogy melyik ablaknál kell sorba állnom.

Odamegyek az ablakhoz, szépen és illedelmesen köszönök a hölgynek. Mondom egy kis útbaigazításra lenne szükségem.

Mire rám rival:

- semmi útbaigazítás, amíg nem kér számot...

Úgy bebassza az ablakot, hogy az remeg bele.

Jól van na.

Vissza az automatához, számért.

Kiveszem a számot, vissza az ablakcsapogató hölgyhöz, mert csak hozzá kell mennem, annak ellenére, hogy bal lábbal indítottuk a kapcsolatot.

A számokat össze-vissza kiabálja.

Semmi logika benne.

Az elején még keresem, de belefáradok.

Érzem a gyomrom szorításában, hogy hiába csináltunk mindent úgy, ahogy a honlapon előírták, valami gikszer lesz.

Nagy nehézségek árán csak sorra kerülök.

Előttem leszidódnak hárman is.

Csupa felnőtt, jól öltözött emberek.

Mindenki tűri csendben a megaláztatást, nincs mit tenni, ha az ablak az úr.

Mondom a hölgynek mosolyogva, hogy miért jöttem.

Akkora szidást kapok, hogy még engem is meglep, noha fel voltam rá készülve.

Elhadarja, hogy miként kell csinálni.

- Az ember megzavarodik a sok analfabétától már reggel korán - mondja - többek között rám célozva, a kolleganőjének.

Mondom neki, mintegy mentség képpen, hogy a honlapon leírt útbaigaítást követve cselekedtünk így.

- Milyen honlap? Hülyeség! Nem kell nagyzolni. Ide kell jönni, mint minden normális ember.

Ahogy távolodom az ablaktól és a hosszú és fájdalmakat okozó ostorától, azon gondolkodom, hogy ezekben a hivatalokban hogyan folyhat az alkalmazás?

Meghirdetésre kerül, hogy a lehető legantiszociálisabb emberek jelentkezését várják. Abból is kiszűrik azt, aki már menthetetlen kategóriába sorolható.

S ha ez megvan, adnak pénzt, juttatást, hogy úgy foglaljon helyet az ügyfélfogadás lebonyolítására, hogy hegyes és mély karmokat rakat - feltéve ha már nincs neki.

Mert a karmok azok szerves része ennek a történetnek.

Hogy miközben szidalmaz, és sérteget, végig rettegésben tartson a vörös körmökkel, amik akármelyik percben kivájhatják a szemedet, ha nem vagy elég alázatos.