Azt hiszem életem egyik legfontosabb döntése előtt állok. Mondtam én már annyiféle bölcsességet életem során és mind igaznak bizonyult. Csakhogy éppen egyik sem húzható most, jelenlegi állapotomra. Ha az Istenttagadók táborát erősíteném - most azt mondanám, még az Isten is hátat fordítot nekem.
De most, jobban hiszem mint eddig bármikor, hogy nagyon közel van. Csak csendben van. A Csend maga. Ugyanis végtelen nagy bölcsességgel és türelemmel nem szeretné a számba rágni a helyes útat és a megfelelő döntést. Azt szeretné, ha egyedül jutnék arra a megoldásra, ami számomra a legmegfelelőbb. Mintha már eléggé bízna bennem, hogy sikerül felelősségteljes döntésre jutnom, anélkül, hogy noszogatna.

A mesében sem csak egy út áll az élete rengetegében lévő főhős előtt. Hanem útak. Mindjárt kettő vagy három. És szépen el kell osztani, hogy ki megy éppen a fekete és ki az örömváros fele. Érdekes, olyan is van, aki nem megy semerre. Marad. De az rendszerint elkótyavetyéli az életét. Elpalja a tálentumait és nem jut semmire.
A titok tehát a haladásban rejlik.
Ami soha nem kényelmes.
Nem a megszokott szar.
Hanem valahol a komfortzónán túl keresendő.
Hogy egyszer csak elég lesz abból, ami van és eljön a lépés sürgetése.
Ami nem föltétlenül helyzetváltozáson értendő, hanem belső megmozdulásokon.
Ugyanis tud bennem úgy földrengés lenni, hogy te semmit nem észlelsz belőle.

Az éjjel furcsa álmot láttam.
Hetek óta kergetnek a rémálmok - de ez most nagyon más volt.
Egy csapásra elveszítettem házasságomat, munkámat, mindenemet és ott maradtam egyedül, csupaszon. Nem emlékszem mire jutottam. Talán nem is ennek volt éppen üzenete. Hanem annak, ahogy ott álltam és realizáltam, hogy akkor is én vagyok. A házasságomon túl, a munkámon túl, a szerepeimen túl.
Van az a mese amelyben az amúgy is kótyagos feleség éppen emiatt őrül meg. A végén kijelenti ámokfutása előtt:
- a keze is Szusza, a lába is Szusza, mégsem Szusza...
Na de Én, Én maradtam.
Mintha évek óta először láttam volna magam.
Néhány vonás volt már csak ismerős.
De valami derengett.
Az álmok, a célok, az illatom és a bennem lakó félelmek és erők. Korlátok és szárnyak. Mert azok a régiek maradtak. Nem ette meg az idő vasfoga. Kikezdte, de nem tudta végérvényesen elpusztítani.

Talán ezen a ponton lehetnek a válaszok is.
Mert ez réges régen a komfortzónán túl esik.
A lendülete is Éci, az őrűltség benne is Écié, az álmai is Éci - mégsem Éci.
Reggelre nem őrűltem meg.
De annál inkább megörültem magamnak.
A válaszok még váratnak, de az igazság már közel jár.

(mert az éj sötét és tele van iszonyattal...Game of Thrones)