Maradj fölöslegesnek... (József Attila)

Pontosan egy éve annak, hogy a kettészakadt magyar nép a Székely Szabadság napját ünnepelte.

Pontosan egy éve annak, hogy hülye kurva vádja alatt máglyára akartak cipelni azok a névtelenek, akik halállal fenyegettek, mert úgy éreztem, hogy nem a legjobb megoldás a vegyük a kaszákat és vonuljunk ki az utcára megoldás csomagja.

Pontosan egy éve annak, hogy ma sem érzek másként.

És pontosan ugyanazt mondom, mint egy évvel ezelőtt: most tényleg erre van szükség?...

Amikor az eltelt nyáron a Forgatag néven ismertté vált bokszmeccs zajlott magunkénak érezhettük Woody Allen mondását: "Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal."

Azóta sok meccs zajlott. Mindenik arra a tényre mutatott rá, hogy nem vagyunk fogyatékkal élők, vagy idióták - ahogy több ízben sugallták azt nekünk, csak még nem sikerült felismernünk, hogy széllel szemben nem lehet vizelni. Mert saját magunkat piszkítjuk le.

Sokkal inkább megéri megkeresni azokat a megoldási módokat, amik lehetővé teszik szeles időben is vizelést.

Fontos a székely öntudat.

Kiemelten fontossággal bír hagyományaink, kultúránk ápolása - elsősoban önmagunk és az utánunk jövő generációk számára, akiknek azonban azt is meg kell tanítanunk - saját életpéldánkon át, hogy milyen módon lehet együttélni azokkal, akikkel egy városon, országon osztozunk.

Mert a gyülölködés, az egymás kifigurázása nem egy minta.

Hanem egy félresikerült minta.

Mindannyiunknak vannak kollegái, netalántán barátai, vagy szomszédai, ismerősei akik holnap, a Székely Szabadság napján ellenséggé avanzsálnak.

Ismételten kérdezem: tényleg megéri?

Meg fogjuk kapni azt amiért utcára vonulunk?

Mit sikerült elérnünk a gyülölködéssel?

.... és ez itt a felsorolás helye:.... semmit.

A nagy bozóttüzek mindent felégetnek. Jót rosszat egyaránt.

És nem marad utánuk semmi, mint a fekete föld.

Gyermekeink nem ezt érdemlik.

Sokkal jobbat.

Egyenlő esélyeket.

Aminek nem a gyülölködés fog helyet készíteni.

Hanem az egymásracsodálkozás.

Hogy mindannyiunkban valahol mélyen bennelakózik az ember, akinek joga van eldönteni - hogy hogyan tovább.

Heidegger a válság visszavonhatatlanságát azzal jellemzi, hogy a háború és a béke között a különbség megszűnt. Ami van, az sem háború, sem béke. Mondjuk, az egész világ permanens ostromállapotban van. A háború bármely pillanatban kitörhet, de ha nem tör ki, annál rosszabb. Ez vonatkozik a népek egymás között lévő helyzetére. A népek helyzete önmagukban az, hogy permanens államcsínyben élnek. Minden nép két puccs között áll, az egyik lezajlott, a másikra készülnek. Gazdaságilag permanens államcsőd. Család? Sem házasság, sem szabad szerelem. Kasztok? Sem uralkodó, sem szolgáló kaszt, hanem kaszttalan csőcselék. Sem közösség, sem individuum. Nincs bűn, nincs bűntelenség, csak piszok. A dolog azonban, mint Camus mondja, annál sokkalta súlyosabb, mert háború, puccs, csőd, hazugság, erőszak, kizsákmányolás, mindez régebben — talán a reneszánsz bitorlói, vagy az olyan önkényuralkodók számára, mint XIV. Lajos, vagy II. Frigyes, vagy a cárok — kivételes volt, bármilyen elrettentő, de egyszeri és törvénytelen. Ma mindez magától értetődik. Tudomásul vették és állandósult. Nincs elavultabb, mint felháborodni. Ez ma az abszolút komikum. Az átlag életmegoldás a következő: mindannak, ami van, tudomásulvétele elől elzárkózni, és az egyénileg kínálkozó helyzet elszánt kihasználásával az egzisztencia valódiságának feláldozása árán saját életének külső feltételeit lehetőleg szilárd alapon biztosítani (man for himself). Ezért az életben győztesnek lenni, kevés kivétellel, a teljes vereséget jelenti. Mondják, hogy a szentek minden csodájánál több, ha valaki ma el tudja viselni azt, ami van.

Hamvas Béla