2014. március 11., kedd

Mert az a normális ami van.
Történetesen ha én egy olyan családban látok Napvilágot, ahol Jehova Tanúi vesznek körül, az lesz számomra a normális, hogy gyakran látogatjuk a Királyság Termet, az utcákon osztogatjuk a meggyőződésünkről szóló irodalmat, illetve ajtóról ajtóra - elutasítástól nem visszariadva hírdetjük azt, amiben hiszünk.
Ha édesanyám strichel és apám ebben nem igazán lát semmi kivetnivalót - nos akkor számomra ez lesz a természetes és normális. És ha majd találkozom valakivel, aki számára ez problémát jelent - megrökönyödve fogok állni előtte, hogy most akkor mi van?
Vagy nem?
Mert amiben élek az normális. Egészen addig amíg meg nem kamaszodom és haragba nem leszek mindenkivel - többek között saját magammal is. Mert akkor az addig normális is nemnormálissá avanzsálja magát. Aki barát volt ellenséggé válik és az élet egy hatalmas csatamezővé, ahol repkednek a bombák időről időre, megállás nélkül.

Vannak ezek az édesanyák. Akiket későn jövet az Újúton látni estéről-estére.
Számukra egy munkahely.
Mint ahogy én bemegyek irodázni.
Ők kimennek - repkedni.
Virágról-virágra-
Az éj pillangói. Halálosztó brigádja.
Semmi bajom eddig ezzel.
Az összeférhetetlenséggel van.
A személyiségük éjszakai és nappali vetületei között.
Ugyanis az a nő, aki kint vacog hajnalig - másnap reggel anyának öltözve elviszi gyeremekét az iskolába, délben hazacipeli, a játszótéren türelmesen megfuttatja, gondolom hazaérve megébedelteti, majd mos, főz, takarít, tanul vele és este ismét kimegy.
Mondhatom, hogy Isten számára?
Vagy ez így túl sok(k)?
Nem normális...

Nézem őket, mint a neveletlen, maszatos gyermek.
Nem tudom akaratom erejével elvonni a tekintetemet.
Különbségeket keresek és válaszokat.
A kifestett, ordináré szajha és a szelíd, kissé szélfutta borzos, smink nélküli anya között.
Mintha nem ugyanazon személy lenne.
Talán nem is lehet.
Hisz nem bírná.
Nem lenne az túlzottan normális.

Ahogy a testvéreim kérdezték volt anyumtól - te azzal a kezddel főzől, amelyikkel a szarunkat mosod?...
Nos itt is:
te az a személy vagy most, aki estéről-estére kint árulod magad? Nem. Nem gondolom. Még a nőben sem lakhat egyszerre ennyi démon és angyal. (Talán...csak ha célja van.)
Ahogy Coelho mondja rettentő találóan:
Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.

Mert másként nem lehet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése