A gyermekvállalás legalább olyan bonyolúlt, mint amennyire csoda jellegű.
Az, hogy egy pár szülővé válhat-e vagy sem igen sok tényező teszi függővé, ahogy magyarázat is legalább annyi féle létezik rá, a tudományoson keresztül az Isteni akaraton át.
Mindenképpen vallom, hogy szülőnek lenni ajándék. A gyermek gondozása rengeteg nehézséggel, lemondással és fárradtsággal jár. És igen - igaz a mondás mely szerint kicsi gyermek kicsi baj, nagy gyermek nagy baj...

A gyermeknemzés misztérium.
Ugyanis nem az válhat szülővé, aki készen áll a feladatra.
Vagy nem az részesül ebben a kegyelemben, aki vágyik rá.
Ennek mond ellent ugyebár a sok abortáló nő.
És a megfizethetetlenség dacára - a sok gyermeknemzést elősegítő kezelésen résztvevő pár esete.
A hányodó cigánycsecsemők.
A reményvesztett, szüleik után sirdogáló árvák és minden olyan vulnerábilis csoport szülőttje, aki nem maga kérte a világrajöttét, ahogyan a helyzetet sem, amiben él.

Ismerek egy párt.
Hosszú, hosszú éveken át vágytak egy gyerekre.
Ilyenkor következik a mesében az a rész, amikor apjok faragott egyet fából, anyjok ruhát varrt neki és készen lett a gyerek, aki szeretetben neveltek fel és aki végül elment világot látni, hogy majd módossá tegye a nevelésében leszegényedett szüleit, akinek az utolsó krajtzárát az vitte el, hogy őt állig felfegyverezték és pogácsázták a nagy útra.
A pár. Szóval kínlódtak. Kiderült, hogy minden hiábavaló, nem lehet gyerek.
Ekkor hoztak egy döntést. Tudatosan - már amennyire nevezhető annak ez az állapot - döntöttek az örökbefogadás mellett.
Mivel jól szituált, intelligens, képzett, nagyrabecsült, szeretetreméltó emberek, a procedúra nem volt hosszadalmas és bonyodalmakkal teli. Sőt, meglepően gyors és sima. A gyermek hamarabb került hozzájuk, mint azt hitték volna. Ennyi év után is, felkészületlen érte őket a gyermekáldás.
Nem várt, nem előkészített, nem vágyott módon, kénytelenek voltak átszabni egész addig megszokott, kényelmes, csodás, nagy utazásokkal, nagy barangolásokkal, nagy önismereti útakkal, hobbikkal, kultúrális éltettel fűszerezett, mindenki által irigyelt életüket.
És tudod mit?
Rámentek.
Majd szétmentek.
Ember örjöngött, asszony sírt - gyermek volt.
Kész.
Van így?
Van.
De hányszor...
Mert? Van, hogy nem?

Ismerek nem egy, hanem egyre több olyan párt, akik nem tudatosan de annál határozottabban a saját gyermekük ellen fordulnak.
Hogy van ilyen?
Van.
Egyre több.
Akár a terhesség alatt a befogadó anyai szervezet - ahogy képes az immunrendszer a zigóta ellen fordulni és akár elpusztítani azt, na pont úgy, a szerető, gondoskodó, óvó, kívűlről rendben tűnőnek anya képes megfojtani a saját gyerekét. Ha meg nem is fojtja meg, de minimum egy életre kicsinálja őt.
Vannak esetek a pszichológiai kabinettekben, az óvódákban, az iskolai osztályokban, a játszótereken, lépten-nyomon.
És hiába látod, nem tehetsz semmit.
Karbatett kézzel kell végignézned, ahogy az anya vagy anya és apa - tönkreteszik saját várt, vágyott, szeretett gyermeküket a túlgondoskodás párnája alatt.

Hogy hol a kulcs?
Az egyensúlyban.
Egy olyan világban, mely alapból egyensúlyvesztett. Bolyongó, szédelgő emberekkel a hátán.
Kihívás hát a javából.
Mert van aki csak az extrémet szereti.
Bármiáron.
És ki az extrém?
Extrém minden olyan pár, aki a mai világban tudatosan gyermeket vállal.