2013. szeptember 13., péntek

Bolgár levelek

Első levél
Drága Néném, bizonyára te is jól tudod, az idő megszépíti az emlékeket.
Vagy bennünk történtek átalakulások az elvárások terén, vagy görcsösek lettünk, vagy ahogy az elébb említettem, az eltelt idő megszépítette emlékeinket.
Álmainkban ugyanis élt Bulgária, mint a nyaralások öt csillagja, s erre is csak hármat tudnak biztosítani lépten nyomon. Hogy mit jelent a három? Hol megfelelőt, hol meg elfogadhatatlant. Kinek mit és mikor mit. Nekünk első nap csalódást. Tudod Néném, ha nem heverne a tenger a lábaim előtt, talán továbblépnék. De a tenger mindent visz.


Második levél
Drága Néném, bizonyára te is tapasztaltad már, hogy amikor egy történetnek tanúja vagy, keresel egy hozzád közel álló szereplőt, akivel azonosulhatsz.
Meglepődve vettem tudomásul, hogy nem a dőzsölökkel, hanem a munkásosztállyal tudok azonosulni.
Itt vannak ezek a lányok és helyenként fiúk.
Egyetemisták lehetnek, vagy helyenként azok sem.
És amíg mi itt nyaralgatunk, nyaralgatunk, ők keményen és megszomorodottan dolgoznak.
Igen fiatalok, de a szemeikből hiányzik már a csillogás.
Azon gondolkodom, mi moshatta ki Néném?
Hogy Igazságtalan az Élet?
Hát nem az?
Vagy ők még nem tudnák? És most kezdenek szembesülni ezzel?
Van itt egy lány.
Szépecske, vékonyka, magaska.
Nyilván, külcsínre többecske mint az elhízott nyaralók nyolcvan százaléka.
Azok mégis ülnek, ő meg áll.
De nem bölcsen, hanem dühösen. Elégedetlenül. Idegesen. Csapkodósan.
Mondanám neki, hogy addig kell állnia, amíg le nem csillapszik a dühe. De én nem tudok bolgárul, ő meg nem beszéli a magyart. Angolul ilyen dolgokat nem mondunk.
Nem hiszem, hogy az angol nyelvnek lennének erre kifejezései.



Harmadik levél
Drága Néném, bizonyára emlékszel, mennyire invitáltalak magunkkal.
Nos, jöhettél volna te is.
Itt a hely tele van idősekkel, betegekkel, fogyatékkal élőkkel.
Tudod, ez már a vénasszonyok nyara.
Hát, mindent meg is tesznek, hogy kihasználják.
Nekem sűrűn sirnom kell.
Örömömben és bánatomban egyaránt.
Háborognak bennem az érzelmek, mint a tenger hullámai.
Örülök annak, hogy ezek az emberek nem ismernek korlátokat. Jönnek, ahogy és amivel tudnak, isszák az élményeket, eszik a tapasztalatokat és élnek nagykanállal.
És sirnom kell ha arra gondolok, hogy nálunk otthon  hány megkeseredett fiatal hiszi azt, hogy nincs joga az élethez.
Hát van...



Negyedik levél
Drága Néném, bizonyára hallottál az all inclusive és az ultra all inclusive kifejezésekről.
Nos abban élünk.
Van itt minden, ami a gazoláshoz szükségeltetik.
Tudod Néném olyan ez, mint egy disznónevelde.
Állandóan etetés van.
Beetetés.
És az emberek zömének hiányzik a kontrollja.
Némelyek állandóan esznek.
Aztán nem is esznek, mert tele vannak, hanem gazolnak.
Pakolnak, turkálnak, félredobnak, újra elővesznek, rálépnek.
Eszembe jutnak az otthoni rászorulók.
A gyerekek, akik életükben nem láttak ennyi ételt egy helyen.
A gyerekek, akik vizen kívűl nem igen ismernek mást.
Itt meg a víz luxus.
Mert mindenki színes leveken él.
Néném, az emberek némelye disznó.
Zabál, gazol, hízik, elvan.
Mit mondhatnék nekik?
Mit mutathatnék, hogy jobb belátásra bírjam?
Mit szólhat a karcsú Ádámot és szexi Évát teremtő Isten mindehhez?
Néném, azt hiszem, szomorú vagyok...



Ötödik levél
Drága Néném, bizonyára tudod, a minőségi idő repül.
Na mi is így jártunk.
Eltelt a hét anélkül, hogy észrevettük volna.
Felejthetetlen nyaralást zárunk.
Közel a természethez, önmagunkhoz, egymáshoz.
Tudatosan figyeltünk erre.
Na de ismerkedtünk is.
Zömében oroszokkal.
Jó volt itt lenni. Talán majd jövőre is.
Amikor már pontosan tudni fogjuk, hogy igen, az idő erősen megszépíti az emlékeket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése