2013. szeptember 20., péntek

Anna egy nagyon érett gondolkodású, kíváncsi  lány (- a kíváncsiság még ha kellemetlen is oly sokszor, minden életkorban egyforma fontossággal bír, hiszen szoros összefüggésben áll a tudás iránti szomjjal - )aki korát meghazudtolva lát meg és tappint rá a saját korosztályát még hidegen hagyó dolgokra.
Itt van mindjárt a párkapcsolat.
Talán ez izgeti és mozgatja leginkább a fantáziáját.
Hallják, látják, tapasztalják, vélik, hogy az emberek éppen úgy ahogy összeházasodnak, el is válhatnak.
Amikor Balázs először tudomást szerzett a válás tényéről - szinte óránként kérdezett rá a semmiből, hogy akkor most ti el fogtok válni?...

Van egy kislány Anna életében, akinek a szülei elváltak.
Édesanyja talpraesett, törtető, nincs gond a kislánnyal. Mégis foglalkoztatja Annát az a tény, hogy csonka a család - legalábbis az ő olvasatában.
A kislány neve előtt mindig szerepel a szegény jelző.
Ha rosszat tesz annak nincs olyan súlya, mint ha más tette volna.
Eleve mentség az apahiány.

 A tengeren tűnt fel neki első ízben hangsúlyosabban, hogy vannak szerelmek, amik legyőzik a korkülönbség adta akadályokat.
Láttam, hogy néz, gondolkodik, bántja, foglalkoztatja a dolog.
Hagytam.
Pontosan tudja, hogy bármikor bármivel hozzám fordulhat. Nem szoktam hát nyomulni. Ha megvan a kérdés, úgyis felteszi ha nem előbb, hát utóbb.
Na eljött ennek is az órája.
Fekszünk önelégülten a nyugágyon, amikor megjelenik egy idős úriember egy röhejesen fiatal nővel kézenfogva.
Anna felül.
Pisszeg, nem szólít, majd halkan kérdi:
- az apja?
- nem valószínű - mondom - a szerelme.
Utánuknéz, majd visszafekszik.
Egy perc múlva kirobban belőle a kérdés:
- s szerinted szexelnek?
Na ebben már nem lennék olyan biztos, de nem a gyermekre tartozik.
Finoman ennyit fúzök a dologhoz:
 - a szerelemnek része - tehát igen, szeretik egymást.
Na azt én már biztos nem hiszem, vágja ki egy szuszra.
Én sem... - de nem szólok. Vannak dolgok amiket nem föltétlenül kell kimondani, attól még ott vannak.

Vannak témák, amik megjelennek az ember életében és addig nem tágítanak, amíg az embernek dolga van velük. Amíg meg nem fejti őket.
Így vagyunk ezzel is, holott kétlem, hogy ezzel majd letudjuk egy életre. Lesznek itt még harcok. Egyelőre mindkét gyerek felfele választ. Balázs csak az érettebb lányokért rajong - bébikkelnemfoglalkozom - magabiztos kijelentéssel a füle mögött.
Míg Anna - szintén kedveli ha az a férfi már révbe ért. Nem csitrizik. Egy olyan szimpátia van aki korban közel áll hozzá, de az is komoly céltudatos sportoló. Inkább fegyelmezett mint hóbortos gyerek.
Közben meg sűrűsödnek körülöttünk a korban egymástól nagyon távol álló párok.
Anna komolyan dolgozik a látottakon. Neki az idősebb a kapcsolatban még egyenlő az abszolút apával. Ahogy másnak is?
Nincs meg a belső egyensúly bennünk. Ez kell a kapcsolatokból. A biztos talaj, mert egyedül nem megy. Szinte semmi más nem is kell lassan, csak a háttérország - ahol ellátnak, támasztanak, megfoltoznak, megolajoznak és újraindítanak.
Csakhogy mit adunk cserében?
Vagyunk e ugyanaz a másiknak, mint ő nekünk?
Egy ember éli fel mindkettő energiáit, életető elemeit?
Vagy van bőven mindkettőnek?
Tényleg vannak egyensúlyban lévő kapcsolatok?
Ahol mindkét ember köszöni szépen jól van.
Jut is marad is?
Már nem másért, csakhogy szólni tudjak annak a gyereknek, mert nagyon keresi azokat a válaszokat, amelyek felkutatásáig sok felnőtt sem jut el, mert retteg a szembesülésektől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése