célok

Betölti a negyvenhármat, elveszíti a férjét, kissé kicsúszik lába alól a talaj. Kijön a kórházból és eldönti, hogy nevet vált.

Van egy második neve. Amit eddig soha nem használt. Ott kullogott hátul, mint valami neveletlen, mindenre kész idétlen diák. 

Senki nem hallotta.

Soha senki nem suttogta a fülébe.

Néha, rendőrségen, kórházban, hivatalos helyeken elhangzott. De csak szégyenlősen bólintott. Mint akinek nincs dolga vele.

Most ehhez a patyolat tiszta névhez kezd el ragaszkodni.

Ki sem csomagol.

Leül az ágy szélére.

A szobára homály borul. Az est beköszöntének ígérete.

Számára inkább a magányé.

Nem lesz kihez hozzásimulnia többé. 

A nevet az üres szürkületbe suttogja.

Először szégyenlősen, majd egyre hangosabban. Mintha csak bemutatkozna.

Szoktatja magát a zajhoz. Amibe vissza kell térnie.

Egy új névvel, egy új élettel és egy új szereppel.

Itt az ágyon dönti el, hogy ehhez az új névhez nem tartozik hozzá a múlt.

Ennek csak jelene van.

És egy eldugott, szégyellt, be nem vallott előélete.

Suttogásokból és sikolyokból.

A sikolyok képezik a hidat a másik énjéhez. Míg a suttogások a jövőt vetítik elő.

Ez az a pillanat, amikor eldöntheti mit szeretne.

Számba veheti a megtett és rettegésből be nem vállalt álmait.

Amikor felkészítheti magát egy új életre, szerelemre, identitásra, jelenre.

A szobán eluralkodik a sötétség.

Előkerülnek az árnyak, a félelmek, fájdalmak.

Az el nem temetett múlt szellemei.

Bonyolult táncot lejtenek falon, mint megannyi balerina. A koreográfiát csak ők értik. Kezükben a szalagok egy-egy történet foszlányai.

Era feláll és beengedi a fényt.

Abban a reményben, hogy ezúttal a szívéig meg sem áll.

Csak kell legyen egy módja a megtévesztésnek.

Egy varázs szó, ami kulcsra zárja a múltat, a maga összes rettegtető árnyával.

Ezt suttogva szédül álomba reggelig.

A nappali fény úgy tör utat magának, mint egy dicső felfedező.

Aki már nem törődik semmivel. Csak az előtte álló úttal. Aminek a megtételére be kell osztania tartalékait. Vizet, élelmet, álmokat és kitartást.

Mert a cél szentesíti az eszközt.

Mindig és mindenkoron.