Csak így. Simán.
- De fiam, van neked éppen elég. Alig férsz a szekrényben, s társai - mire eszembe jut, hogy annak ellenére, hogy lábbal kell betámasszam a szekrény ajtót, s tartsam, amíg el lehet engedni - nekem sincs egy normális darabom sem.
Jó. Elindulunk.
Nem tudom milyen elgondolásból fűtenek úgy be az üzletekbe, hogy az ember egy idő után levegőt sem kap. Ezen gyakran elgondolkodom.
Mert ugye beesel kintről. Kabátban. Erre megcsap az a száraz meleg, amitől egy idő után csak pihegni vagy képes. Döntés képtelenné válsz, s csak egy dologra tudsz összpontosítani: a menekülésre.
Na ennyire van meleg, miközben ajándékot kell válasszunk, illetve az ezredik darabokat a leánkának.
Nyilvánvaló, a generációs különbségnek köszönhetően, az ízlésünk fényévekre esik egymástól.
Nagy nehezen kiválasszuk az ajándékot, de erre már patakokban csörgedezik rólam az izzadság, ki vagyok pirulva, a tüdőm porlik, s a levegő egy utópia.
Még négy üzlet van hátra, amit be akarunk cserkészni.
Megszólal Anna:
- a legjobb az egészben az, hogy ketten vagyunk. Eddig Balázs már rég az üzlet közepén veregetné magát a földhöz, másodpercenként kérdezve: Mikormegyünkmárhaza????
Szégyellem bevallani - mentálisan itt tartok én is. Csak jólnevelt vagyok. Nem akarom leégetni. Különben hajszál választ el a tömeg mészárlás elkövetésétől.
Minden és mindenki idegesít.
A bevásárló központ közepén álló transzfuckingshit tinédzserek. Akiknek farok van a lábuk között, vagy annak valami csökevénye, mégis sorban állnak, hogy a hölgy TERMÉSZETES sminket vigyen fel az arcukra és a dekoltázsukra.
A vasalt arcú, agyonsminkelt spinék, akik száztízlejeket fizetnek egy fos retikülre, amiből egy négytagú család elvan három napig is.
Az idióta ruháktól, amikért egy vagyont kérnek.
Azoktól a daraboktól, amit annak idején szégyen volt felvenni, s most divat.
A leánka megáll egy kötött fisfos majó mellett. A turkálóban az ilyen darabokért ötven banit kérnek.
- ez kell - mondja
Vetek egy pillantást az árára.
Mivel a gerincem sem a régi, csak segítséggel tudok viszajönni hídból: 68 lej.
Ráharapok a számra, hogy ne üvöltsek fel.
Inkább becsomagolom:
- ez nagyon előnytelen kicsim. Gyere próbáljuk fel, s meglátod. S ha még azután is ragaszkodsz hozzá, holnap húsz darab ilyen szart hozok neked tíz lejért. Rendben?
Természetesen, nem kell kiadni a tíz lejt.
A rongy annyira előnytelen, hogy az már hihetetlen.
Végül kiegyezünk két ímmel-ámmal elfogadható, de ultradivatossnekedfogalmadsincs darabban. S egy farmerben.
Természetesen olyan, mintha megkergette volna a délhegyi medve, s épp, hogy túlélte volna a támadást - de na... utólag még megvarrhatom.
Hazaérve hálát adok Istennek - azért a minimális normalitásért, amiben részünk van ebben az elfajult világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése