2012. december 16., vasárnap


A lányom kérdezi ma este ima után, hogy anyuka – xy a szomszédból szokott-e imádkozni a gyerekeivel? Mondom nem tudhatom szívem, hiszen soha nem kérdeztem – közben arra gondolok, hogy te Úristen, mi meg nem fordul a gyerekek fejében…
És hát mondjuk, tudjuk, hisszük, valljuk – hogy nem tudjuk, hogy más mit csinál, de azt annál inkább, hogy mi mit nem csinálhatunk soha semmilyen körülmények között – ima nélkül élni. Mert ahogy az ember beszél a mellette élő másikkal, mert az övé és hozzá tartozik, úgy mi az Istennel, mert Ő a miénk és mi hozzá tartozunk. Ennyi.
Közben Balázs kérdezi hogy Hófehérke hogy a francba aludt 7 FÉRFIVEL egy házban? Együtt éltek anya? És ő kivel aludt egy ágyban, sőt kikkel – mert nem fért egy ágyban, csak ha három ágyon heveredett végig – így írja a mese… Te Úristen, mit meg nem él ez a gyerek…
Mondom nem tudom Balázs…
És rájövök, hogy semmit sem tudok.
Anya – igaz aki vénül, az bölcs lesz? Például többet tud, jobban főz, okosabb s ilyenek.
Arra gondolok – hogy nem értek egyet, de ezt elhallgatom. Mondom igen szívem. Bölcsebb…
És akkor te miért nem hiszed anya?
Miért gondolod, hogy nem hiszem?
Mert mindig kommentálsz miután Mamáékkal beszélsz.
Mondom – tetszik, nem tetszik – 1-O őv alá…

Munkahelyi stressz gyermekszemmel:

Anyuka – te mostanában nem viselkedsz úgy, ahogy te – olyan nem te vagy…
Miért szívem?
Mert azonnal ideges vagy, csúfakat mondasz és kapkodsz.

És igazuk van.
A gyermekeknek többnyire igen. Sarkítanak ugyan, de a lényeg marad.
Hogy saját magamat kárhoztatom el – egy ki tudja milyen és milyen céllal épített oltáron. A túlterhelés, a feladatok sokfélesége, amik van úgy, hogy meghaladnak, az állandó határidők, amik sokkal hamarabb járnak le, mint ígérték és  a sok konfliktus.
Sokat vártam Adventtől. De semmit nem adtam bele. Sokfele adtam magamból – nemes, jó célokra – de egyet elmulasztottam – önmagam fele jelen lenni.
És tudod mit határoztam el éppen ma:
Hogy volt ami volt, ezt a hetemet nem adom. Sem időmet, sem energiámat, sem egeszségemet. Mert nem éri meg. A világ nélkülem is tovább halad. Én pedig kilépek.
Kell a Karácsony, kellenek a boldogan mosolygó gyermekek, kell a béke és kell a belső harmónia. Semmi sem fontosabb.
Mert ha idejében nem teszek magamra oxigénpalackot – velem süllyed a hajó teljes legénysége is. Egyszer magamat, aztán jöhet mindenki, akit rám bízott az Isten.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése