Tegnap találkoztam egy olyan családdal, ahol a gyerekek nem voltak megkeresztelve. Alig negyven perce lehettünk együtt, egyáltalán nem templomközeli körülmények között – amikor már harmadik alkalommal kezdtek magyarázni a bizonyítványukat, hogy – hogy és miért nincsenek megkeresztelve a gyerekek. Megmondom őszintén – meglepett. Mert nem kérdezte senki, nem firtatta senki, s talán nem is érdekelt senkit – természetesen rajtuk kívül.

Én láttam felnőtt-keresztelőt. És bevallom őszintén, gyönyörű volt.

Sőt, amikor kamaszkoromban kerestem az Istent, elég sokáig háborogtam amiatt, hogy miért is választottak helyettem a szüleim vallást és miért nem hagyták, hogy én magam döntsek efelett, a megfelelő időben.

De azt is láttam, amikor konfirmálni készült az egész osztály, ahogy egy gyerek – aki nem volt megkeresztelve – szenvedett a szülei döntésképtelensége miatt, hiszen nekünk voltak közös élményeink, volt mi-tudatunk, közös ünnepre készültünk – amiből ő, kimaradt. Sokan csúfolták is, hogy majd habos, fehér ruhában, kis kalapkával a pap hogy is fogja megkeresztelni ezt a gyereket, akit szülei képtelenek voltak a megfelelő időben eme csodálatos szertartás alá vetni…

Mna…

Elég az hozzá, hogy én szépen lekonfirmáltam – el is mentem református szemináriumba, azzal a szent és nemes céllal, hogy én papnő leszek.

Aztán begörbültek az utjaim.

Két év után újabb döntést hoztam és kerestem az Istent ezekben az új körülményekben. A katolikus egyházban találtam meg, hiszen közel állt hozzám a vallás, tekintvén, hogy anyum katolikus.

Elhatároztam, egy hatalmas és sok évig tartó szenvedést követően, hogy apáca leszek. Lentről-fel, és fentről-le összejártam a rendházakat, kolostorokat – keresvén a megfelelőt. Meg is találtam.

Aztán megint fordult a kocka. A becsület, őszinteség és szeretet mellett döntöttem. Hazudhattam, csalhattam és ölhettem volna – hogy ne botránkoztassak meg senkit – de így sokkal bonyolúltabbnak tűnt a harc, hát ezt követtem.

De egy biztos – sem vallásos, sem vallás mentes Isten nélkül – én az életet elképzelni nem tudom. Amikor Anna megszületett – a legjobb dolog ami velünk történhetett az volt, hogy az egyház őt teljes tagjává fogadta. Az-az egyház, melyet mindig szeretni, tisztelni és követni fogok. Vannak dolgok, amikben ugyan nem értek egyet – de ez így is van rendjén.

De – kérdem én – az ateista, a nem keresztény, az Istentagadó, a vallásokat csúfoló mi a pergentyűs lófaszt ünnepel Karácsonykor?

Minek a felhajtás, a fa, az ajándék – ha nem hiszi az angyalokat, nevet Krisztuson és felvállalja hitét és meggyőződését?

Karácsony, Krisztusszületés. Tetszik, nem tetszik.

Akkor meg mi van?

Vagy én nem látom jól?

Nálunk nem a káposzta, sűlt, sütemények – ajándékok a fontosak, hanem Jézus Krisztus születésének misztériuma. Ez pedig minden külső körülménytől mentes. Sérelmektől, tanoktól, dogmáktól, időjárástól, hangulattól, mindentől .

Istentől megáldott Karácsonyt hát. Éppen ilyent…