Minden anyának eljön az a pont az életében, amikor elfárad.
Csak van aki beismeri és van aki ül rajta.
Nehéz hét a hátam mögött. Még nehezebbre készülök.
Egy nap felszusszanás a kettő között, mint egy halovány intermezzo.
Életem egyik legizgalmasabb könyvét olvasom ki, hasonlónak fogok neki tenyér összesúrolások közepette.
Az idősíkban mért, kettő közötti határon kimegyek, hogy igyak egy pohár vizet.
Meglát a gyermek, rájön, hogy szomjas. Ha már iszik, enne is valamit.
A leánka is társul. Enne és inna.
Az ember is megörvend a mozgásnak - éhes.
Lerendezem a kívánságlistát, azzal visszasurranok.
Legközelebb óvatosabb leszek, vagy szomjazom.
Egy pohár víz rendszerint egy órába telik. Etetéssel, itatással, mosogatással.
Másnap lábujjhegyen osonok ki a konyhába.
Senkinek semmi baja nem lehet - nemrég ettek, ittak, mindenki végzi a dolgát, jól vannak.
Alig neszezem.
Mire kiszól az ember - még ennék a valamit.
A gyermek, hogy kéne egy kakaó.
A leánka - alma van? Felcikkezed?
És fel. És meg. És megint egy óra.
Elhatározom, hogy bujkálni fogok.
Egy jó könyv ér annyit, hogy halálra éheztessem és szárítsam magam.
Mert ahogy elindulok és meglátnak, mindenkinek instant beindul a nyálelválasztása.
Azt hittem - én balga - hogy a szoptatással lejár ez a nagyon nehéz periódus, de nem, egyre súlyosabb.
Meg se kell szólalnom - elég a látvány, és mindenkinek egyből a szükségletei jutnak eszébe.
Jó lenne egy kamra.
Obscura.
Ahova időnként elbújhatnék egy üveg víz társaságában.
És nyugodtan olvashatnék - anélkül, hogy szakácsot, pincért vagy takarítószemélyzetet kellene játszanom.
- Ha nem vagy itthon az étel sem esik jól - hangzik a megmásíthatatlan verdikt.
Ha hozzáállás kérdése minden, akkor felfoghatom úgy is, hogy egyszerre vagyok a vágy és a beteljesülés.
De legtöbbször sajnos úgy csattan,
hogy két oldal között, megkenek hat szendvicset.
S miközben mindenki vágya válaszra talál - az enyém csak titokban teljesülhet, mint egy lopott szerelem.
S talán attól olyan édes ez az egész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése