2013. július 21., vasárnap

Apák násztánca, második rész

Tegnap, vihar előtt, kimentünk a játszótérre.
Annyira közel vagyunk, hogy bármilyen égiveszedelem esetén haza tudunk szaladni pár perc alatt.
Alig foglaltuk el helyeinket - én a nagylelátót, a gyerekek a pajtikkal a kedvenc játékokat - egy hatalmas cigányinvázióra lettünk figyelmesek.
Ösztönösen összehúztam a dekoltázsomat, bennebb húztam a lábaimat és magamhoz vontam a kissé távolabb lévő, hanyagúl ledobott zsákomat.
Nem törödtek velünk.
Neki a kerítésnek és egyenként behatoltak az elkerített és lelakatolt focipályára.
A pályát két őr őrizte, mint mindig.
Anélkül, hogy egy árva szót is váltottak volna, az őr odaadta a kulcsokat, kinyitották a kapukat - a később érkező csapattagok számára.
A pálya használata normális esetben pénzbe kerül.
Itt szó sem volt pénzről.
Valószínű egy előbbi verés emléke tette engedelmessé az amúgy nem túl kedves őröket.
Két perc alatt kaptak labdákat is.
Elkezdődött a játék.
A fiammal első sorban foglaltunk helyet.
Úgy éreztem magam, mint az új vámpíros film forgatásán.
Jött a vihar.
Hatalmas szél kerekedett.
Az erős, izmos, sudár cigánylegények derékig levetköztek és nekifogtak játszani.
Ilyent ember még nem látott.
A labda valkósággal nem érte a talajt.
Szélsebesen futottak, a levegőbe felugorva ollózták el a labdát, akkorákat rugtak, hogy a kapu elmozdult a helyéről, egymás faultolták, de olyan erőel, hogy egy szerencsétlen melegházi pasas belehalt volna.
Egyetlen negatívum az volt, hogy szoptatták a gecijüket egymással verbálisan.
De ilyen látvány mellett egy idő után nem is zavart.
Tátott szájjal bámultuk őket.
Volt pótjátékos, labdahordó, aki ki-kirepülő labda után rohant és pillanatok alatt visszahozta.
Szünetben a purdék a látottakat ültették gyakorlatba.
Mit mondhatnék?
Tanúlságos volt.
A gyermek ennyit mondott hazafele - anya, ha nagy leszek én cigányfocista leszek és úgy fognak hívni, hogy Béla...
Tudnillik minden második cigány Béla volt.
Nem Méla Béla, hanem Béla a javából.... - ha érted, mire gondolok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése