Múlt-jelen-jövő

Szüleink annak idején ledolgoztak majd negyven évet ugyanazon a helyen. Aki nem így járt el, gyanús volt.
Ha kérő érkezett a házhoz, onnan lehetett megállapítani az általa nyújtandó életút biztonságát, hogy a szüleinek hova sikerült beintéznie őt, illetve hogy ők hol dolgoztak le negyven évet. Ha egy helyen és legalább olyan, de még jobb ha szintet ugorva jobb munkahelyet találtak neki – akkor szabad volt a pálya. Na nem az együtt alvás, hanem a kézfogás. A zsebkendő vagy csat fejében lopott csókok zenéje.
Ma már nem ennyire egyértelmű a történet.
Örülünk ha a kérő nem biszexuális. Vagy meleg. Mert mégiscsak alap a jó szexuális összhang.
Jó ha tervei vannak, még akkor is, ha nem dolgozik sehol. Szabadúszó, ahogyan ő fogalmaz. A kreativitás dicséretes.
Megnyugtató, ha gyengéd de férfias a kapcsolatban.
És soha nem kérdezzük, hogy honnan van pénze, ha egyszer nem dolgozik. Mert mind tudjuk, hogy a pénz, nem a munka záloga.
S, hogy milyen örökséget hagyunk a lányainkra?
Lépj tovább.
Mindig van egy jobb.
Létezik az igazi. Így, egy csomagban. Írja is rajta – a NAGY Ő. Úgyhogy nem nagyon lehet eltéveszteni, elmulasztani, elmenni mellette.
Aztán – ugyanígy, ebben a ritmusban – lányecskáinkból hermafroditák lesznek. Akik karriert futnak be, beverik a falba a szöget, megjavítják az elromlott csaptelepet, osztódással szaporodnak és ha családi állapotukról faggatják őket – foghegyről sziszenik oda, hogy szingli.
Öregkorukra vesznek maguknak legalább egy ölebet, de jobb ha többet. A tele házat semmi nem pótolja! Jó nagyokat kirándulnak, hozzájuk hasonló életpályát lefutott, intelligens, széles látókörű és bölcs hölgyekkel, akiknek nem kell állandóan holmi neveletlen és ragacsos unokákra vigyázniuk. A kutyáknál jobban úgysem tud örülni neked senki, amikor hazaérsz.