el camino

Dezső boldog apuka. Marikával három gyereket nevelnek. A legnagyobb már egyetemista. Kolozsváron tanul, a kincses városban. Dezső rettentően büszke a lányára, akinek elsőre sikerült megtalálnia azt az utat, amelyet élete során be kíván járni. Emese szociális munkás szeretne lenni. Nyaranta itthon van és dolgozik. Már középiskolás kora óta önkénteskedik különböző alapítványoknál, így hát sokkal többet tud a szociális munkáról, mint azok a diáktársai akikkel együtt tanul. 

Másik két gyerekük még kisiskolás. 

Minden vasárnap templomba járnak. Egyik héten a gyerekekkel, másikon csak kettesben, Marikával. Dezsőnek és családjának nagyon fontos, hogy közel legyen a Forráshoz. Esténként együtt imádkoznak, elbeszélgetnek arról, hogy kinek hogyan telt a napja - mi volt a jó cselekedete és mivel bántott meg valakit. A másnapi feladatok egyike, hogy bocsánatot kell kérnie attól, akit megbántott. És jóvá kell tennie.

Most is a templomban vannak.

Közeledik a referendum ideje.

Egy hét múlva fel kell vállalnia, hogy elmegy vagy nem megy el szavazni illetve hogy kiáll a gyereke mellett vagy sem.

Ugyanis Emese - nem vonzódik az ellentétes nem tagjaihoz.

Barátnője van.

Erre akkor jöttek rá, amikor külföldről jövet egy villámlátogatással lepték meg Emesét.

Telefonáltak előtte, de talán túl későn és túl hírtelen.

Amikor beléptek a lakásba, akkor szembesültek azzal, hogy Emese nem egyedül él. Hanem Hannával. Hanna is szociális munkás. De éppen második egyetemét végzi a pszichológiát. Hanna hihetetlenül okos és értelmes. Szerény, csendes, de ugyanakkor ha ki kell állnia meggyőződései mellett, gerinces és határozott.

Így volt ez a látogatás ideje alatt is.

Érezték, hogy a lányok furcsán viselkednek, mintha rejtegetnének valamit vagy valakit. Dezső el is sütötte a poént, hogy ha fiúk vannak a házban, szívesen megismerkedne velük, ne rejtegessék tovább őket a szekrényben. Ekkor szólalt meg Hanna

- az igazság az, hogy a fiú én vagyok...

Marikának kiesett a csésze a kezéből.

Még jó, hogy a kicsik nem voltak velük. 

Alapos, mindent érintő, minden egyes kérdésre kimerítő választ adó beszélgetés következett.

Dezső és Marika hazáig egy szót sem váltottak.

Azóta sem. Inkább magukban örlődnek. Keresve a hibákat - hogy ki ronthatta el, hol, mivel és mikor. Hogy a másik kettőt megóvják ettől.

Marika állandóan szakkönyveket búj.

Titokban.

Igaz Dezső is. A héten alig dolgozott valamit. Állandóan olvasott. Többet tud a melegekről keresztül-kassúl, mint egy szakember. Hiszen a gyerekéről van szó. Az elsőszülőttről. Akit mindennél jobban szeret. Hiszen fantasztikus gyerek. Szép, okos, szófogadó, csendes, rendes, tisztelettudó...

Amikor kamasz lett - kislányból hírtelen nő - minden egyes alkalommal megállt benne az ütő, amikor szembement vele. Ennyire szépet életében nem látott. A szeme előtt bomlott ki a bimbó és alakult át színes, csodaszép és illatos virággá.

Arra gondolt akkoriban, hogy annak ellenére, hogy fáj is, öröm van a szívében, hogy mekkora ajándék lesz valaki számára Mesi. Az ő kicsi Mesije.

Mindenre gondolt, csak erre nem.

És most - mit mondjon, suttogjon, zokogjon a mindenkit foglalkoztató témáról, amikor legszívesebben üvöltene?

Hogy az egyháza és annak vezetői, szószólói, előljárói, tagjai arra kényszerítik, hogy szavazni menjen, miközben neki ott van az ő kicsi Mesije. Az a Mesi aki ezeknek a szeme előtt cseperedett fel. Aki ezeknek a hatására is lett az, aki és ami. Hogy erről nem csak ő vagy csak a család tehet. Hiszen Mesi itt nőtt fel. Szolgált, rajzolt, tanult, ministrált, házat szentelt, csengettyűs volt, felolvasott, betegeket látogatott, irodai munkában besegített...

Tehát akkor csak ők tehetnek róla?

Egyáltalán valaki tehet róla?

És mindenekelőtt - hibás Mesi? Az ő tökéletes, kicsi Mesije...

Az áldás után Dezső keresztet vetett, meghajolt, majd kiment a templomból.

Kint az udvarban a megszokott téma felett csámcsogott az izgatott hallgatóság.

Dezső elhatározta, hogy bombát robbant az udvaron. Annak a templomnak az udvarán, ahol keresztelték, ministrált, elsőáldozott, bérmálkozott, házasodott, egyháztanácsosi tisztséget tölt be és ahol megismerte Marikát. Aki szintén ugyanezeket élte meg itt, ezen a helyen. Ennek felét már együtt járták végig. Ahogy most ezt az Emese nevű El Camino-t is.

Holott nem tisztességes, mindannyiuk el caminoja...

Közelebb lépett, hogy a megfelelő ütemnél bakapcsolódjon az igazság nyelvén a beszélgetésbe.

Hogy elmondja, hogy szeret. És a szeretet nem szavaz. Hanem elfogad. tanít. biztat. és melletted áll. Mindig és mindenkoron.

Az eső hírtelen hatalmas csepekkel kezdett el rendet verni az összegyűlt embereken. Elmosva mindent. Haragot, izgatottságot, gyűlölködést, igazságérzetet, és utat. A kis Mesi útját. Aki minden bizonnyal visszatér és megmutatja, hogy hol lakik az igazi szeretet.

A gyermekek harca nem az apák kezében van.

Az apák kezében a szeretetnek kell lennie.

Annak a forrásnak, ahova napról-napra visszajárunk táplálkozni...