2018. szeptember 24., hétfő

Aranykalitkás rabszolga


Ő itt Béla.
A barátainak csak Béci, a szegénygyerek (aki sokra vitte).
Most éppen az autójában ül.
Egy fehér Audi. Természetesen A6-os.
A rendszámtáblája AUD. Csak, hogy minden egyes alkalommal emlékeztesse, hogy minden álmát sikerült kipipálnia.
Béla egy nyárádmenti kisfalú szülöttje.
Katit vette feleségül. A falu legszebb lányát. Kati nem csak szép volt, de népszerű is. Ezért (is) lett Béla álma.
Mert ő nem volt népszerű.
Az anyja egyedül nevelte. Miután az apja elkóborolt. Egy darabig várták, nem jött, aztán lapoztak.
Béla anyja földműveléssel foglalkozott. Kitermelte a maguk ételét és egy keveset áruba is tudott bocsátani.
Soha nem jutott divatos ruhákra vagy biciklire, emiatt határozta el Béla, hogy az autója rendszámtáblája AUD lesz és, hogy Kati fog ülni mellette.
Mert Kati tényleg csak ül.
Béla szerint ez a non plus ultra. Amikor valaki csak ülhet.
Kati még nem tudja, hogy nem.
Egyelőre elégedett.
Béla az autójában ezer eurós üzleteket köt. Telefonon. Oda sem kell menjen, csak lebeszéli.
Katinak ez nagyon furcsa. De a pénz magáért beszél.
Béla sokszor mégis hulla fáradtan jön haza.
Ha stresszes hete van – vásárlással kapcsolódik ki.
Csak, hogy emlékeztesse magát, hogy sikerült.
Hoz hat szatyor ételt, két szatyor rágcsálnivalót és néhány új cuccot, a gyerekeknek.
Akik hihetetlenül gyorsan nőnek. Főleg a vásárlások miatt.
Egyedül Kati étkezik normálisan. Azaz legtöbbször alig valamit. Neki nem nagyon van kompenzálni valója.
Csak ha eljön a barátnője, Márti, aki zavarba ejtő dolgokról beszél.
Márti nagyvilági nő. Ki nem állhatja Bélát. Szerinte Kati rabszolga. Aranykalitkás rabszolga. Akinek ha majd egyszer elszáll a füttye, akkor lecserélik.
Amikor elmegy, Kati mohón és sokat eszik.
Aztán meghánytatja magát. Mert rosszul lesz. De mire hazajön Béla a neccekkel és a gyerekek, aki mindezt elpusztítják – nyoma sincs rajta a Márti látogatásának.
Ismét a régi Kati. Akibe Béla beleszeretett. Mert vannak olyan álmok, amik nap mint nap felül képesek írni magukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése