Vers nyilik lépteik nyomán

Reggel korán a buszon.Anya és fia.A főtéren szállnak fel a járműre.Mindkettő jól öltözött, tiszta, fényes.A gyermeké – aki 12 lehet – kopott.Minden bizonnyal szellemi fogyatékos.A busz útvonalát tekintve a kórházba igyekezhetnek.Minden valószínűség szerint faluról.A város csillogása elvakítja a gyereket, aki töretlen figyelemmel kísér mindent ami mozog.Az embereket kevésbé. Otthon is vannak ilyenek. Lekötik a járművek, a forgalom, az üzletek merev csillogása.Anyuka feszült.Valószínű nem első alkalom az orvosnál. Hanem a sokadik, csalódással felvegyített találkozás. Szalagmunkás szakemberekkel, akik elfelejtenek románul és magyarul, attól való félelmükben, hogy involválódnak – inkább orvosi szaknyelven kommunikálnak. Nehéz ebből megérteni vagy megjegyezni bármit is. Marad hát a tapasztalat. A fejet falbaverős. Amikor anya a saját bőrén tapasztalja meg, hogy miből mennyit, mettől meddig. Mondhat a szakember bármit. Nem ő van a gyerek mellett, amikor nyugtalanná válik és nem használ senki és semmi.Egyre több a baj, ahogy telik az idő.És a legfontosabb kérdéssé az alapvető szükségletek mellett az válik, hogy mi lesz vele, ha ők már nem lesznek.Testvérre nem lehet hagyni.Ennél távolibb családtag hallani sem akar róla.Intézet?De hisz annyi borzalmat hallani.Gyerek még. Minden bizonnyal az is marad.Egy felnőtt testébe bújtatott gyerek, akit majd jól ki lehet használni, ha nem lesz mellette senki, aki megvédje.Közben a gyerek keresi a megszokott fák tetejét, az ég kékjét, a madarakat csendes dalát és a gyepet. Amin mezítláb nyargalni lehet.
A város ebből semmit nem képes visszaadni.Pedig neki ezek jelentik az otthonát.Melynek határa a csillagos ég.Annak az anyának a szeretete, akinek kitartása, türelme és ereje páratlan.Hiszen szeretetből fonódott és a szeretet tartja fenn. Amikor leszállnak vers nyílik lépteik nyomán:
Weöres Sándor
Falusi fiú a városról beszélA városban mindenféle van! Nagy kirakat-ablakok,mögöttük hosszú selyem, piros süveg a majmon!Mennyi lárma! villamos csörömpöl, gépkocsi morog,éjjel, éjjel távoli zeneként hallom.
A városban toronyóra, száz villanyóraeste ragyog mint a holdvilág!A sarkon rendőr, a lépcsőn szunnyadó anyóka,s a ligetben mennyi virág!
A városban könnyű, könnyű boldognak látszani,pedig tilos a gyepre lépni, tilost jelez a lámpa szeme.Tilos, tilos, tilos: ki jön velem játszani?Sapkám hova lett? és én még megvagyok-e?