Az életben rengeteg hülye helyzet van.
A hülye helyzetek jellemzője, hogy belekerülsz, nincs mit tenned, végignézed, éled és várod, hogy megmentsenek vagy egyszerűen vége legyen. Ez éppen olyan, mint a futó homok. Ha megmoccansz, elmerülsz. Esélyed sem lesz a szabadulásra. Ezzel szemben ha megőrzöd az önuralmadat - segítséggel élve megúszhatod.
Meséli valaki - mindegy, hogy ki, milyen kontextusban és miért, mert mindannyian éltünk meg már hasonló helyzeteket - hogy konfrontálódott valakivel, aki őt mélységesen megsértette. És utólag, akkora galiba lett a dologból, hogy annak ellenére, hogy ő is tudja, hogy igaza van és szólnia kellett - percenként vádolja önmagát amiatt, hogy miért kellett szemét módjára konforntálódnia és miért is nem nyelte le az egészet?
Hasonló vagy még megalázóbb a késő kifizetés története.
Meséli a nyugdíjából megélésre esélytelen idősödő hölgy - hogy azért vállalt munkát a nyugdíjaslét helyett, mert képtelen emberségesen beosztani azt a keveset, amit az állam cseppent. És a bökkenő nem a munkával van, hanem a bérezéssel. Ugyanis az, akinek dolgozik - annyira gazdag, hogy egyszerűen elfelejti kifizetni az alkalmazottait. Számára 5oo Ron egy este vendéglős fogyasztásának az összege. Ha szerényebb helyre megy - esetleg másodmagával. A másik számára azonban ez jelenti a megélhetést. Amit azonban elmulasztanak odaadni neki.
Még rettenetesebb annak a fiatal, beteg gyermekeit nevelő hölgynek az esete a gazdag családdal - akiknek ha elfejetik kifizetni a bérét, azon a hétvégén éheznek. Míg az alkalmazónak nem került volna semmibe, csupán egy egyszerű emlékeztetőbe.


Nem tudom ha a szegény ember számára létezik megalázóbb helyzet, mint a saját tulajdona érdekében letérdelni és könyörögni. Nem alázná meg magát ugyan sohasem, de ha daccos lesz - minduntalan eszébe jut felesége kétségbeesett pillantása és az éhes, tévéző gyermekek lázasan csillogó szeme.
Visszafordul.
Ráharap a nyelvére vagy szája szélére, hogy jó erőssen fájjon.
Majd a földig hajol és égőpiros arcal kérni kezdi azt, ami kijárna neki.
Először nem hallják, mert nem reagálnak.
Hangosabban mondja.
Megcsörren a telefon - nem hozzá beszélnek, nem őt hallgatják.
Ismét elmondja - de már lángokban áll az arca.
Most megkérik, hogy szaladjon ki és hozza be a papírokat a nyomtatóból.
Most újra megismételtetik vele.
Erre már legszívesebben menne. Úgy dönt inkább megöl valakit vagy betör az első bankba.
Ráripakodnak, hogy mit képzel, más sem kapott. Várjon türelemmel mint bárki más hétfőig, mert ma nem volt idő bankba menni.
Ordítaná - tombolná - sikítaná, hogy nincs kenyér, nem ettek meleget napok óta a gyerekek, jó lett volna egy kis gyümölcs és tej is.
De nincs kinek.
Kifele menet hallja ahogy kinevetik.
Elhatározza, hogy többé ide be nem teszi a lábát.
De a szükség nagy Úr.
A hétfő dél ismét ott találja.
Most már tényleg éhesek a gyerköcök.
Jöhet a megaláztatás, csúfolódás, eltipratás.
A gyerek az első, ahogy az aszony mondta...
És ő?
Na meg a becsülete?
És az alkalmazóval mi lesz?
Ő mikor tapasztalja meg - akárcsak egy kis álomidő erejére is, hogy milyen érzés azért könyörögni, ami alapból kijárna neked?...