2013. június 21., péntek

Sok helyen dolgoztam - rövidebb, hosszabb ideig - de ezen helyek közül, csak egyetlen egy volt, ahol megértették, hogy olykor-olykor a legjobb alkalmazottnak sem elég a munka öröme és éppen olyan lelkiismerettel fog dolgozni a fizetés normalizálása után is, mint akkor amikor éhbérért, vagy tényleg csak a munka öröméért gürizett.

Nem vagyok én a jómunkásember megtestesítője - de annyi szent, hogy bárhol voltam, bármilyen al- és végcélokkal, mindig a lelkemből voltam jelen és abból is adtam, ami megfizethetetlen volt.
Engem - generációmmal együtt úgy neveltek - hogy az első becsület. Dolgozni pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az Égen, úgy érdemes - írta édesanyám gyöngybetűivel íróasztalom felett. Ez a Józsefattilai tanítás úgy belémégett, hogy még a szemetet is a köz hasznára viszem le, soha nem önmagáért.

Vannak alkalmazók, akik jó emberi mivoltuk ellenére - hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a munkás a bérből él. Ha nincs fizetés, nélkülöznie kell.
Fiatalság, bolondság. Ugyanis zsenge korban trendi éhezni, vagy gyűjtögetni egy-egy darabra. De már családdal, amikor ezek az álmok a ködbe vésznek - nem egy-egy szoknyáról, vagy körömlakkról szól a fáma. Hanem teljesen hátköznapi, nevetséges és alapszükségletet kielégítő dolgokról - mint például a kenyér, tej, zöldség, gyümölcs, hús, adók, közköltség, telefonszámla, villanyszámla, gázszámla és egyéb ember által kitalált maflaságokról.
És az az alkalmazó, aki visszatartja az alkalmazott bérét, vagy a rászoruló, neki dolgozó, patthelyzetben lévő értékes, de világi szempontból függő és szerencsétlen embereket nem fizeti ki - mind-mind ezekből vesz el. Nem nevelő jelleggel, hanem düh, harag, csalódottság és tanácstalanság szításával.

És az alkalmazott - ha még becsületes is - tanácstalan.
Nem vagyunk kurvák.
Nem oda megyünk baszni, ahol jól fizetnek. Hanem ahol otthon érezzük magunkat. Mert vannak az embernek magasabb rendű szükségletei is, azon a híres Maslow piramison. Mint például a hovatartozás és önbeteljesítés. A csakazértisleszbelőlemvalakimegmutatoménnektek című dolog, ami mindannyiunkban benne él. És a valaki egy dolog körül körvonalazódik - az önmagamhoz legközelebb álló álomképhez.
Persze az ember álmai módosúlnak.
Itt volt egy fölöttébb tanúlságos periódusom - az elmúlt két hétben. Előző évem álmaiból sorra teljesültek, láncszerűen dolgok. És oda jutottam, hogy valahogy természetesnek vettem. Mint a maratonista az ezerszázhúsz kilóméter leszaladását. Hiszen annyit tettem érdekükben, annyit áldoztam értük, annyit melóztam értük, hogy még szép, hogy nem minősültek csodának, hanem izzadságszagú salopétáknak, amiket azonban már soha nem fogok tudni kimosni.

Ha párhúzamot kellene vonnom alkalmazott és valami nagyon közeli bánásmódot igénylő élőlény között - a növényt választanám.
Mindig hangsúlyozom - első az elismerés és a dícséret. Ez lenne a fény. Ami, mint az orchideának - győkérig kell.
Második a megfelelő mennyiségű víz. Öntözni kell - megfelelő, testre szabott feladatok kellenek, hogy szeresse az az individum, amit tesz. Ne fanyalogva és hányva menjen melózni, hanem táncléptekbe, mosolyogva, örömmel.
Harmadik a rendszeres tápanyag biztosítása. Ez lenne a szerződés időnkénti átbeszélése. Bizalommal, higgadtan, kiértékelve minden egyes lépést. Célokat vetítve az alkalmazott elé. Hogy ha ezt eléred - ezt kaphatod érte cserébe. Mert akkor tudhatja, hogy hova, merre tartanak testületileg. Nem a hómály bérezettje, hanem az életető napfényé.
És ezek után ráadás a bérezés.
Mert - ha szépen beszélnek velem, ha tiszteletben tartanak, ha számít a véleményem és a szaktudásom, ha tudtomra adják, hogy mennyire is vagyok fontos - és ezt nem egyszer mondják el, mint a székely és legközelebb csak akkor szólnak majd, ha változások következnek be, hanem rendszeresen, erőt adva - mindent meg fogok érteni.
Még ezt a kibaszott és végelláthatatlan gazdasági világválságot is.
Nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése