Hiszek abban, hogy az Élet egy esély. Elsősorban a tanulásra.
Így hát igyekszem ezt az időt maximálisan arra fordítani, amiben hiszek.
Jelen periódusában az életemnek, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy ebben az élet- szesszióban a Boldogságot tanulom.
Nem megy nekem. Sose ment. Valahogy nem vagyok egy idealista alkat. Fényévekre áll tőlem a pozitív gondolkodás és minden olyan út, amely a Nirvanaba vezet és másokat rendszerint sikerrel üdvözít.
Nekem mindenért mindig keményen meg kellett dolgoznom.
Nagyon korán felnőttem olyan feladatokhoz, amelyek komoly, tapasztalat felnőtteknek még a legbölcsebb korukban is gondokat okoz.
Így hát realista lettem.
Rossz neylvek szerint, akik a hátam mögött osztoznak és szoroznak köpenyem felett - pesszimista, nihilista, negativista.
Ha egészen pontosan meg akarjuk fogni a dolog lényegét - csak ennyit mondhatunk: én vagyok minden helyzetben az-az ember, aki rendszerint rátappint az igazságra - legyen az bármily sötét is. Ha valamiért nem úgy alakúl - öröm van bennem. A kellemes meglepetés tiszta öröme.

Figyelem, nézem, érzem, hallgatom, tappintom az embereket.
Egészen idősekkel beszélgetek. Zsenge fiatalokat hallgatok végig. Életük derekán járókat ismerek meg. És miután meggyőződöm a máz, a jó menedzsment alatti boldogtalanságunkról - nem átallom őszintén és direkten megkérdezni - mondd, mi bánt? Mi az amit másként csinálnál? Mi nem sikerült? Honnan a fájdalmad és hova? Mettől és meddig?
És csalódottan jövök rá minden egyes alkalommal - de aztán kivétel nélkül, hogy minden egyes probléma mélygyőkere a család. Attól és onnan hemzsegnek bennünk a mindennapos frusztrációk, drámák, sérelmek, sebek, fájdalmak, szenvedések, fekete árkok, képtelenségek az örömre, boldogságra, megelégedettségre, életre.

Forgatván a hallottakat a szívemben - néhány fontos következtetés birtokába kerültem:
1. a boldogság egy hosszú, szenvedésekkel teljes folyamat vége.
2. állomások vannak az egyéni El Caminon - amin keresztül kell menni. Nem lehet átszökni, kihagyni, elfuserálni egyetlen egy állomást sem, hiszen mindegyik nélkülözhetetlen a folyamat sikeres végkifejlete érdekében.
3. alapja az önismeret. innen indul minden. a Bibliai kifejezéssel élve, melynél találóbbat nem tudok - ez az Alfa.
4. követi a függő boldogság - ezt nem nevezném másnak, mint helyi érzéstelenítésnek, mely felhasználhat tárgyat, embert, szereket, állapotokat, káma szutrát, szóval bármit az illuzókeltés érdekében. Itt, ennél a fázisnál ragad le az emberiség 99%. Nem ismer mást, nem keres mást - erre fókuszál, ebben vész el. Hiszen olyan, mint a Szent Annai Mohos. Gyönyörű, de fatális.
5. Akinek ez sem lenne elég és tovább keres - kinyílik előtte egy széles horizont, de ez még mindig nem az. Ez a kirándulás délibábja. Innen még hosszú és szenvedésekkel teljes út vár azokra, akik a babérkoszorú érdekében küzdenek.
6. hosszú évek kietlen szaharája veszi kezdetét. Mindenben és mindenkiben privációkat élvez, vagy szenved a bátor kalandor. sokan feladják. elveszítik hitüket, reményüket, céljaikat. Ők azok, akik visszatérnek elmondani, hogy semmi nincs odaát. Ők a nihil emberei.
7. a sivatag végén van egy kis oázis. szinte észrevehetetlen. egy porszem a hatalmas világ tengerén. Na - ha azt észreveszi a kedves utazó - szinte biztos lehet sikerében.
Hiszen itt ismerjük fel azt, ami mindvégig bennünk volt. A boldogságot magát.
Amely nem függ embertől, helyzettől, sikertől vagy kudarctól, külső tényezőktől vagy belső történésektől. Hanem egyszerűen van. Bennünk van. Nem kell érte elutazni, felforgatni a világot, megmozgatni minden követ - hanem egyszerűen csak fel kell ismerni. Rá kell csodálkozni. Meg kell érinteni.
Ez annak az ahaélménye - hogy űj basszus... az egyensúlyom. ...
A belső harmónia, a zajtól függetlenül élő csend, a külső tényezőktől függetlenül létező belső, igaz öröm.
Olyan, mint a G pont, vagy az orgazmus.
Fel kell ismerni. Meg kell szelíditeni. Ki kell csalogatni. És meg kell tanulni kontroll alatt tartani.
Az Istentől jövő Vagyok, aki vagyok szelíd kegyelme.

Nem birtoklás - hanem mély kegyelem és őszinte öröm.
Érted ezt?