2013. június 12., szerda

Mit egyek ha nagy leszek?

S előre figyelmeztetlek, hogy ez az egyik olyan téma a sok(k) közül, aminek a gyakorlatában mester, ezzel szemben az elméletében még inas sem vagyok.
Amióta az eszemet tudom, vigyáznom kell arra, amit a szervezetembe szerves anyagként beviszek - mennyiségileg és minőségileg egyaránt. Egész álló gyermekkoromat végigmozogtam és sportoltam - hol versenyszerűen, hol dacból, hol életmód jelleggel, hol meg egyszerű konok megszokásból. Voltak napjaim, amikor az edzések érték egymást és volt egy időszakom, amikor nem csináltam semmit. Na azt összevetve azzal amit aktív koromban tettem - arra jutottam, hogy oda nem sétálnék még egyszer. Kell az embernek a mozgás. Kérdik a gyerekek miért? Hírtelen nem is én, az edzőm válaszol belőlem. Mondom mert fiam régebben az emberek vadásztak, halásztak, futottak, hajtották a vadat, művelték a földet, vizet hoztak, tettek-vettek, míg ma - beülnek és kiszálnak az autóból. Ha történetesen meg kell mászni 18 lépcsőnél kicsit többet, vagy egyfolytában gyalogolni kell 15 percet, szakad róluk a víz és kapkodják a levegőt.

Éredekes paradoxonokra épűl az egész társadalom az elvárásokat tekintve.
Trend az olyan cipő, amiben tipegni is kihívás, autó nélkül elég szégyen éldegélni, ma amikor már mindenki megengedheti magának, akinek kedve szottyan rá, gyorsétterem büfék, láncok, egészségtelen és hízlaló élelmiszerek egymást taszigálják le a polcról - miközben elvárás az, hogy minél átlátszóbb legyél. A nőies formákat ma már egyhangúlag hájnak, zsírnak és nem odavaló kövérségnek tituláljuk. Mellekből sem tetszik a lágy, habfehér, omló termékenységjelkép - ezzel szemben trend a plasztik. Hajszínnek sem menő a bölcsességet és tapasztalatot tükröző őszbe forduló dús, mélybarna - sokkal jobban csípjük a szőkítés által elhullatott sárga, rugalmatlan tincseket.

Nem tudom mivé metamorfozálódik a világ. De ha esik az eső, gyakran kérdik a gyerekek: anya, most nem Isten sirdogál. Mire én: nem, nem ne viccelj - miközben tudom, csakis Ő hullahatja a könnyeit.
Mondja a tegnap az irigylésre méltó külsővel megáldott fiatal cigányasszony, aki engem rendületlenül magáz, miközben én éppen olyan rendületlenül tegezem őt több mint fél éve - hogy a lánya nem akar olyan ruhadarabot hordani, amelyből kilátszodjon a bőre. Mert cigány.
Mondom ne marháskodjon, amikor tömegek hagynak ott komoly pénzeket hetente csakhogy egy árnyalattal is barnábbak legyenek.
Az a cigánylány nem szép, hanem gyönyörű. És nem tudja. Mert a társadalom szerint korlátokkal él.
Nem teszünk különbséget már, mert az munka. Nem mondjuk azt az ilyen erzsipirisári fajtáknak, hogy be jó, hogy vagy nekünk. Hogy cigány létedre beilleszkedsz, törekszel, tanulsz, iskolába jársz, tisztálkodsz, dolgozol és külön öröm, hogy ennyire szép vagy. Nem, ezt nem mondjuk. Mondjuk, hogy büdös cigány, mocskos tolvaj, büdös zsidó, geci oláh, mocsok székely. Így. Mindent az általánosítás porába döngölve. Hogy ha nekem nincs, na neked se legyen - önbizalmad, bátorságod, életkedved, jövőd, örömöd, erőd.

Amióta iskola van - csomagolás is van ugyebár. Na ma már ez sincs. Nem divat. Szégyen. Anyád? Szalvétába, szendvicstartóba, üvegbe teát vagy bodzalevet? Te hülye vagy? Nincs pénzetek? Ott az üzlet, benne pékárú, vagy bentenes csokiskifli, pepszikóla és kész.
A lányommal napi téma. Hála Istennek az oviban még nem figyelnek fel erre a gyerekek. Habár ami a fiamat illeti, felsorolja, hogy a 21 kölyökből ki mit visz enni magának. Azért ez sem kis teljesítmény.
De a lányom - elmondása szerint az osztályban ketten-hárman vannak akiknek konstansan csomagolnak otthonról. A többi gyerek káposztás bukszán, dzsemes táskán, óriás sajtoson, csokis kiflin, csipszen, koka és pepszikolán nő fel.
Mondom Anna. Ha nem egyéb, nekem is könnyebb lenne a fél órával korábbi kelés helyett - amit a szendvicsekre és a friss teára, gyümölcsre szánok - a további alvás és egy gyors vásárlás a sarki üzletből. De nekem ha hiszed ha nem, fontos, hogy neked mekkora lesz a segged, lesz-e narancsbőrőd, lóg-e majd a hasad és megzsírosodik-e a szíved.
Ez bejön neki.
Még mulat is rajta.
Én meg szomorkodom. Olyan nehéz így nevelni és példamutatni. Hitelesnek lenni és maradni.

Mutatják ma a zenetanárt, aki molesztálta a hatodikos gyerekeket. Első reakcióm, hogy kitaposnám a beleit, levágnám a farkát, megkínoznám. Aztán gondolkom. Baj van velünk tömegesen. A hatodikos lányok akkorák, mint régebben a friss menyecskék. Gyerekruhákba erőszakolt, felnőtt testek, gyerek lelkekkel. És észre sem veszik, hogy meztelenek. Mert ez a trendi. Fel sem tűnik, hogy jelzés értékű az öltözetük, a viselkedésük, a fájdalmaik és az egész hiányokról árulkodó életük.

Beteg lett a világ. És minél betegebb annál kevesebbet szólunk róla.
Lehet ha az elkövetkezendőkben kérdezik - mégiscsak elmondom, hogy sír az Isten, ahogy legbelül mi mindannyian vele együtt könnyezünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése