Balázs kincsem ma egész nap nem volt önmaga. Délben általános gyengeségre panaszkodott, levertségre és erős fáradtságra. Ebéd után lepihent, nyekkenés nélkül aludt két órát.
Éreztem, hogy valami nem stimmel. De aztán legóztunk és a jókedve elfeledtette velem az aggódalmat. Estére azonban fájdalomra panaszkodott. Torkában, fülében. Indeunde felkerültünk a sűrgösségire. Előzetesen tudnod kell, hogy mi még a családorvost is kerüljük, nem hogy a korházat. Egyszerűen nem megyünk. Mindig kialakul. A hűlés a hűlésgyógyszerekkel, a vitaminokkal és az egyéb Istennek legyen hála elkerül.
Szuper lett az emerdzsenci, amióta felújjították. Gratulálok. Azon gondolkodtam, jó lehet itt melózni...

Amúgy mentőfóbiás vagyok. Van ennek latin neve? ... Valaki? ...
Hogy állandóan gondok voltak egy időben és haza kellett rohanni, mert baj volt - ha csak hallom is a szirénát - kiakadok. Rettenet megvisel ha valaki bajban van. Inkább a hírtelen halál, mint az agónia.
Minap a régi - biztos nem így mondják, szóval az állami - de szerintem ez sem helyes... - mentőállomás mellett mentünk el és akkora nevetésben voltak az orvosok, asszisztensek, hogy elszégyeltem magam. Mit görcsölök én itt, amikor ez is az élet része. Lám ők miben vannak benne állandóan, munkájuknak köszönhetően, mégis tudnak felszabadúltan nevetni, jól lenni, örülni és élni. Míg én...

A korházba nem volt lányálom visszamenni.
Tudod...van az a feeling...félelem, fájdalom, pánik, görcs, menekülési vágy, s miegymás keveréke - amikor olyan helyre kell visszamenned, ahol bántottak... Na így voltunk mi Balázzsal. Egyformán reagáltuk le a helyszínt. Mintha magamat nyugtattam volna... megnéznek és megyünk, nem maradunk, egy tapodtat sem, ne nyugtalankodj - mondtam nyugodt hangon, miközben a gyermek bennem is tombolt és üvőltött, hogy ő azonnal de most menni akar.

Ahhoz, hogy felülírj egy programot, ami negatív előjellel írodott, vésődött be a lelkedbe - ezen keresztül kell menj.
Ez a második esély, amit mindenki megérdemel.
Tudod, hogy megjárhatod - de megadod.
Na ezt éreztük.
És a program felülródott.
Mindenki kedves volt. A milliő befogadó, barátságos, sőt - gyermekbarát, az asszisztensek kedvesek, megértőek és nyitottak. Az orvosnő profi.
És sovén, mint én...

Tudod ... - én most, 34 évesen találkoztam először egy ugyanolyan sovén emberrel, mint amilyen én vagyok. Mintha tükőrbe pillantottam volna.
Hát...szar volt, meg kell mondanom.

Balázs jól van. Kissé lázas, de tudom, helyrejön. Kicsi párnás kezeit összefogva imádkozott ma este, hogy ne legyen láza mer neki...mondja...nem kell púk.
Miközben én a mosolygó Istent nézve arra gondoltam mélyen magamban - bocsánat...