2013. június 15., szombat

S nem tudom, hogy métt(ahogy a székely mondja) van az, hogy minél rosszabbúl megy valakinek valami, annál több időt tölt azzal és energiát szán arra, hogy mindezt elfedezze.
Önmagát akarja ezáltal elringatni?
Másokat igyekszik félrevezetni?
Kicsit mindkettőre törekszik?
Minden esetre bárhogyan is lenne - érdekes lény az ember.

Elfigyelem ezt a rothadt szegények vagyunk, jajj Istenem éhen halunk hisztériát a világban. Vélt? Valós? Lényeg, hogy ahhoz viszonyítva, ahogy 2oo8-ban száguldott a szekerünk - szarban vagyunk. Vidáman mentünk tönkre. Amilyen drágulások mentek és mennek végbe, ahogy a fizetésünk állhatatoskodik makacsúl és kitartóan - azt ugyebár szavakba foglalni nem lehet. De legalább ott van, hogy ebben az állandó változó világban egy dolog konstans - ugyibár - a fizu. Ott meglepetés nem igen ér. Legfennebb csalódás.
Ennek ellenére - vagy éppen emiatt - minél tetvesebbek vagyunk, annál inkább vakarózunk.

Van egy család. Hát ne mondjam el neked, hogy valósággal küzdenek a meélhetésért. Ennek ellenére, ha ki kell mozdulniuk valahova - na azt taxival teszik.
Há vaze... hol van akkor a probléma, nem?
Vagy szintén ők, mert magamban rágódom ezen jó régen már ahhoz, hogy éppen elegendő információnak legyek a birtokában. A nő és a kedves lánya, amikor elmennek az ember mellett - valósággal elszédűlsz az általuk használt parfüm illatától.
Érződik, hogy nem stift.
Múltkoriban kérdezem őszinte kíváncsiságból, hogy mit használnak.
A válaszban benne volt egy fél évi fiákerezés ára.
Há vaze... hol van akkor a probléma, nem?

Na de ez, mind semmi.
Ismerek egy másik családot.
Asszonyka, ember és gyermek.
A tökéletes bodoccság megtestesítői.
Bumm. Ennyi.
De minden annyira mázszerű, megpreparált, előre gyártott, mereven hajélkony és rugalmasan merev - hogy kíváncsivá tesz.
Mindenki édesen mosolyog. Úszkálnak a felszínen és szendén mosolyognak. Semmi érzelem, semmi őszinteség, semmi ösztönös akció vagy reakció.
Olyanok mint két külön életet élő plasztik duda a női testen.
Vannak - de ennyi.
S akkor igyekszem nem bennebb menni, mert még a végén ottragadok, mint banya az iszapban.
Ők így.
Én nem.
Éljen a sokszínűség.

Minden esetre - magamon is felfedeztem, hogy ha nem mennek jól a dolgaim - mindent megteszek annak érdekében, hogy elüssem az esetleges gyanakvásokat.
Profi játékossá nőttem ki magam, ahogy a problémák is sűrűsödnek az évek előrehaladtával.
Például tudok mosolyogni a gyöngyháznyelű késsel a hátamban, tudok vérző torokkal balladákat szavalni, részegen egyensúlyózni magassarkúban a híd korlátján, mosolyogni a gyermekekre, miközben vérző szívem állandó könnyeket pottyant.
És tudom azt is, hogy a megoldások nem kint, hanem rendszerint bent keresendőek.
Mert nem az a lényeg, ami van.
Hanem amit arról gondolok.
És ha én azt gondolom, hogy lesz ez még másként is.
Akkor lesz is.
Nem biztos, hogy jobban - de lesz - ami egy induló esély, bármire.
Ebben hiszek.

2 megjegyzés:

  1. ...és a sor nagyon hosszú. Vannak, akik kölcsönt vesznek fel, mert tényleg csak márkás cuccokat használnak- játék, kerti bútor, ruházat, cumi( és a skála tág)..és kölcsönre kölcsönt, és szőnyeg helyett szőnyeget...S mindeközben oooooolyan szegények. és vannak, akik nem szegények- és nem is dolgoznak- és mégis tényleg mindenük megvan. Hát a világ valóban sokszínű, de valahogy nem mindig passzolnak a színek. Minden jót!

    VálaszTörlés
  2. ahogy mondtam - nem szabad belemenni mélyebben, mert elmerülsz benne, mint banya az iszapban...

    VálaszTörlés