Az épület, ahol a napjait tölti hivatás címszó alatt, hatalmas.

Mindez a város szívében.

Nem idevaló.

Falun született, ahol kevés a zaj és tágas a rét.

Inkább maradt volna, de jelezték, hogy jönnie kell.

Ott, ahonnan ő jön, presztízskérdés a hol.

Nem a jól, hanem a hol.

És ő aztán tényleg valahol.

A férjét is az épületben ismerte meg.

Mondjuk nem is volt más alternatíva, hiszen órákat, napokat, éveket tölt el a mesterséges fény ernyője alatt.

A földszinten kezdett, mint bárki más.

Aztán, ahogy egyre többet túlórázott, mert nem akarózott hazamennie, egyre magasabbra költöztették.

Mára már az egyik sarokirodát birtokolja.

Tágas, fényes, szellős és titkárnő jár hozzá.

Olykor szeretne tenni-venni, takarítani, átrendezni, felverni a párnáit - de nem lehet. Erre külön személyzet van. Nem ismeri őket, de tudja minimálbérből élnek.

Ő nem.

Fizetése talán négyszeresse annak, amit még normálisnak hívnak.

Szégyenkezik emiatt.

Mert nem tudja mire költeni.

Bankban kuporgatja.

Megfelelne az otthoni hasi tasi is, de tanácsadót rendelt mellé a cég.

Aki hallani sem akart az otthon tárolt javakról, ráparancsolt, hogy helyezze biztonságba.

Biztonságba miért?

Hiszen senkije sincs.

Szülei meghaltak, a családja nem fogadja vissza - dáma ő. Nem közülük való.

A drága cipőivel, kiskosztümeivel és autójával.

Ordít róla - hogy sehova sem való.

Szívesebben taposná a falu sarát, vagy legalább dolgozna együtt a lányokkal a földszinten, vagy még inkább takarítana.

Azzal legalább kifáradna és estére nem kezdene zakatolásba a lelke és elméje.

Ezt gyűlöli a legjobban.

A folyamatos lelki és fejzajt.

A férje is hasonló hajóban lehet.

Nem az övében, hanem a sajátjában.

De erről soha nem beszél.

Vagy talán elfedi az evezőinek a csobbanása.

Minden reggel eldönti, ez lesz az utolsó nap.

Feladja. Új életet kezd. Vagy a régit folytatja. De nem ezt. Amitől még az irodában lévő növényei is kiszáradnak.

És minden egyes nap új kihívással, megoldandó feladatokkal, elvégzendő munkával - tovább taszigálja a bejegyzett határidőt.

Amíg már késő lesz.

Késő neki, a férjének és a növényeinek.

Mert rajtuk méri a szaturációt és az időt.