Este 9 van.

Anya mos, közben főz és ingeket vasal.

Apa nem.

Anya megjegyzi, hogy apa szerencsés csillagzat alatt született.

Anya csak morogva tud vasalni.

Egyszer rákérdeztem.

Azt mondja a meleg teszi. Nem bírja a meleget.

Apa nem hallja. 

Ezt abból gondolom, hogy soha de soha nem válaszol.

Provokálhatja bárhogyan anya, csapkodhat körülötte, törölheti a pórt a feje felett, apa nyugisan pihen.

Azt mondja kijár ez neki az egész napi hajtás után.

Anya is hajt. Egész nap dolgozik. Aztán beesik az ajtón három tele tasakkal, és mint a forgószél nekiáll főzni, mosni, takarítani, vasalni és Karcsi háziját leellenőrizni.

Karcsi egyedül tanul, de szüksége van anyára.

Hiába nőtt meg ma is olyan mint egy kisbaba.

Apa lesz ilyen mamijék mellett.

Ahogy belépünk az ajtón, apa lemegy Karcsiba.

Fája a hasija, fázik a lába, nem ízlik az étel, másikat kér. És nagymama futkorászik körülötte. Ilyenkor ő is kivirul. Úgy néznek ki, mint annak idején én és Misi a negyedikről, amikor anyukást és apukást játszottunk.

Anya már nem is haragszik.

Az elején kicsúfolta apát, ma már nem foglalkozik ezzel.

Ártatlan marhaságok - jelenti ki lemondással a hangjában.

Ma este kimegyek a barátokkal.

Szeretek velük lenni.

Mert végre történik valami.

Mintha az egész nap egy hatalmas nagy üresség lenne - egy sötét lyuk, aztán estére, amikor összegyűlünk, színeket kap a világ.

Nem vagyok szerelmes. Sőt - nem is keltette fel senki az érdeklődésemet.

Nem mintha nem vonzódnék a fiúkhoz, de valahogy nem látok senki olyant, akiért érdemes lenne beadni a derekam.

A többiek szinte mind párban vannak.

Én páratlan vagyok... - anya szerint is.

Anya azt mondja, hogy ne kapkodjam el a dolgokat. Nem kell sietni sehova.

Első a suli, a jövőm, aztán annak egy kis része lesz a párkapcsolatom.

A többiek nem így gondolják.

Nekik első az, hogy ne legyenek egyedül. Bárki, csak legyen mellettük valaki.

A barátnőm szerint ez biztonságot ad.

Nekem nem.

Nem tudom, hogy meg fogom e találni valaha azt a fiút, akiért képes leszek majd ilyen áldozatokat hozni, de nem nagyon hiszem.

Anya szerint a szerelem nem tart örökké. Sőt, szinte alig valamit. Mire az ember feleszmél, már ott van a család, gyermekek, egy munkahely és nyakán a nyugdíj.

Anya nagyon hamar feladta.

Pedig még fiatal és szép. De a lelke már öreg.

Azt mondja ha helyettem lenne, hagyná a túróba az egészet.

Tanulna, utazna, tapasztalna. S ha ennek vége, kezdené elölről.

A barátnőm is ott volt amikor ezt egyszer elmondta. A barátnőm megjegyezte, hogy az ember egyedül magányos - hiába a pénz, meg a karrier. Egyedül még utazni sem érdemes.

Mire anya kijelentette, hogy az ember a házasságban is magányos.

Ledöbbentett mindkettőnket.

Nem beszéltünk róla, mert rájöttünk, hogy igaza van.

Azóta folyton ezen gondolkodom.

És rájöttem a megoldásra.

Az ember elmondhatja a saját anyjának a receptet?

Vagy hagynia kell, hogy rájöjjön magától?

Azt hiszem hagyni fogom. 

Esetleg megmutatom...

Nem csak neki, hanem magamnak és a barátoknak is, talán - ha egyáltalán érdekli őket.

A magány belülről fakad. Szinte semmi köze ahhoz, hogy mi van a valóságban kint.

Mindig a bent a hangsúlyosabb.

Én ezt már tudom. Mert nagyon figyelek.

Figyelem anyut, aput, mamit, tatit és mindenkit aki körülöttem van.

Senki sem boldog.

Van aki magányos, van aki szenved és vannak akik folyamatosan hülyítik magukat valamivel - gyógyszerekkel, itallal, szeretőkkel, pénzzel, karrierrel, az áldozat szerepével.

Szóval én már tudom, hogy ezeken túl történnek az igaz csodák.

Ahol nem számít, hogy kivel és mikor csak a jelenlét. Ebből is az állandó.

Én ez leszek ha nagy leszek.

Jelen.

Jelen ma, jelen holnap és jelen holnapután.