Laci 14 évesen került be a városba egy Nyárádmenti kistelepülésről. A szülei azt szerették volna ha mesterséget tanul. Hát bejött. Amikor először leszállt a buszról olyan pánikroham tört rá, hogy azt hitte elájul. Nem mert szólni senkinek. Ott kullogott a barátai, azok szülei és saját szülei mögött szótlanul. Végigjárták az összes elintéznivalót, s be is került a híres fodrász keze alá, inasnak. Első években nem engedték beretvához, ollóhoz. Vitte-hordta a vizet, melegített, hűtött, sepregetett, törölgetett, hogy a végén már biztos volt benne, hogy így nem ragad rá semmi.
Aztán amikor harmadik év végére egy igénytelen kliens fejét kapta a keze alá, se szó, se beszéd - izgalmában azt sem tudta hová legyen.
De, mint a gyermeknek, aki öt éven át nem szól egy árva szót sem, majd hatodik évére kifogástalanul beszél - neki is ment minden mint a karikacsapás.
A kliens meg annyira elégedett volt, hogy a vágás, beretválás árán és a csubukból, amit otthagyott, hogy emlékezetessé tegye az első vágást - saját felszerelést tudott venni magának.
Figaro bácsi azt mondta, hogy megérdemli. Helyre gyerek, megállta a helyét.
Másnap már szék várt rá. Külön hely a műhelyben, ahol végre ő is otthon lehetett.
Hazaérkezett.
Oly annyira, hogy kliens nem ment el tőle elégedetlenül.
Imádták nők, férfiak egyaránt.
Aztán ahogy egyre több lett a munka kezdett bent maradni a városban.
Először csak barátoknál, aztán lassan elhatározásra jutott és lakást bérelt.
Majd meg is vette.
Különösen figyelt a tisztaságra, személyes higiéniára, stílusra és lendületre.
Ruhatárát segítséggel alakította és szabatta személyre. Folyamatosan aktualizáltatta a trendek és divat szerint. Odafigyelt arra, hogy jól álljon - úgy az öltöny, mint a szénája.
A nőknél is a tisztaságra figyelt.
Más nem érdekelte nagyon.
Váltogatta őket. Tisztáról, még tisztábbra.
Gyermeke nem született.
Vagy nem tudott róla.
Nem mondta senki.
A végére már bánta, de nem lehetett visszafordítani az idő kerekét.
A nyugdíj első éveiben ténfergett.
Aztán talált egy nyugdíjas csoportot, ahol meglelte második otthonát.
Itt is nyírt mindenkit. Maszekelt. Mert a fodrász, már csak fodrász marad.
De egyre kevésbé figyelt a nőkre. Aztán a higiéniára, majd a trendekre és divatra.
Egy hétfő reggel, amikor végigsétált az Enescun, és az utca forgalmában két nő mögött és kettő előtt egyszerűen befingott, és még csak szégyenérzetet sem táplált a sajnálatos megkönnyebbülés miatt - rájött, hogy menthetetlenül és visszafordíthatatlanul megöregedett.
Mert ilyen az élet.
Ami ma fontos, holnapra érvényét veszíti.
Jobb kint, mint bent.
Fő az egészség, a többi mese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése