Igazságot nem illendő feszegetni.
Az igazságok azért vannak, hogy elrettentő példaként tündököljenek az utókornak.

Egész álló életemben - s csak a felénél tartok - bármi áron, akár életem árán is, az igazságot kerestem. Főként miután sikerült felismernem, hogy értelem az nincs.
Ami állandóan változó, illékony és ahány szemszög, élet, ember, szituáció, történet - annyiféle alakot képes ölteni. Mindezt teszi szégyenérzet nélkül, csak, mert megteheti.
Erre már Bölcs Salamon is szépen rámutatott., de az igazi tanulságért saját bőrünkkel fizetünk. Ami akciósan van, egyet fizet, kettőt kap, rendszerint hangyapelló élettel bír.

Amikor életemet felajánlottam Istennek - azt hittem, úgy tudtam, arra tanítottak, hogy ezt csak egy módon tehetem meg, teljes önátadást tanúsítva.
Számomra a teljes önátadás nem ismert színeket.
Fehér vagy fekete.
Nem negyedes, feles, háromnegyedes, hanem egész.
Nem hideg, melegecske vagy langymeleg, hanem forró.
Hiszen a kifejezésben is benne rejlik ennek a ténye - teljes önátadás.
Azokon a helyeken, ahol szerencsepróbálgatásaim útján végig kellett vándorolnom - vasbakancsok nélkül - nagyon sok értékes emberrel hozott össze a Gondviselés.
Ezek az emberek azonban nem voltak birtokában azoknak a teljességeknek, amikről fennebb említést tettem. 
Értékesek voltak, de csak negyedek, felek és háromnegyedek.
Égni akartak - de soha nem lángoltak.
Forrni akartak, de csak a langyosig sikerült felmelegedniük.
S mindezt tették úgy, hogy közben azt hitték teljes hőfokon adóznak.
Mintha kettéhasadtak volna lelkiekben és szellemiek terén.
Volt a szerep - a teljes önátadást gyakorló szerepe, aki teljes hőfokon adta át magát a Leghatalmasabbnak - és volt az igazi, hétköznapi, negyedes, feles és háromnegyedes bennük lakó igazság.
Ezen a caminon megtanultam tehát, hogy amennyiben nem lehetek egy, egész, teljes, forró, mindent adó valaki, aki feloldódik önátadásában - nincs mit ott keresnem.
Hazudozni úgy is lehet, hogy az ember közben nem betege ennek.
Hogy lelkiismeretfurdalása, gőgje, álszentsége nem áll útjában annak a sok jónak, amit közben megtesz.
Mert ma, notórius hazudozóként, esetlen szerencsétlenként ha jót teszek - teljes szívemmel teszem.
És nem próbálom meg eljátszani a Jót magát, amit mindenki elvár tőlem.

Soha nem sikerült lezárnom életemnek ezt a periódusát.
Lebeg, akár az igazság maga és elrettentő példaként tündököl az utókornak!

Közben pár évre rá, azaz ma, tegnap vagy a napokban, esetleg a múltkor ( s ez utóbbi a nagy kedvenc) - megjelenik annak a periódusnak az egyik képviselője, amitől akkor és ott elfutottam. Mert igaztalannak láttam. Mert a minden vagy semmi elve vezeti ma is az életemet.
Ő a Hegy.
Én egy fos, semmi kis mohamed.
Elmondom neki, hogy ebben a helyzetben vigyáznia kell, hiszen én magam vagyok a kísértő.
Nem látszik, mert a kísértés mindig pozitív erőként robban be az életünkbe - de a bennem haloványan pislákoló nem kísértő - azaz, ami még belőlem megmaradt, kötelességének érzi felvilágosítani őt arról, hogy vigyáznia kell velem.
Miután elmegy végigondolom:
Ha valami nincs lezárva, akkor visszatér.
Nem most, amikor nem tudsz vele mit kezdeni. Hanem később, amikor már nem számítasz rá, de meglesznek hozzá a megfelelő eszközeid.
Mese, hogy csak Mohamednek van dolga a heggyel.
A hegynek is vannak elintézendő feladatai Mohameddel.
És nem csak a személy keresheti fel az örökkévalóságot, hanem az örökkévalóság is a személyt.
Mert egyik sem több mint a másik!
Csak más.
És végül mindegyik maga helyett való!
És amennyiben ez így van - most már csak hátra kell dölnöm és ki kell várnom, hogy mit szeretne megmutatni, megtanítani nekem a Gondviselés.
Mert mindig valamit.
És a legnagyobb humorral.
De egy vicc is csak akkor jó, ha odafigyelek.
Ha egy szót is elveszítek - az egész csattanó odalehet.
Kulcsszó tehát a folyamat során a figyelem.
feszült figyelem.
Hogy ki tudjon bontakozni az Istennek az a legújabb vicce, amin pár évig ismét nyeríteni lehet. Nem szervezett körülmények között, hanem mindig olyankor, amikor nem illik.
Mert a legjobb sztorik a legkényelmetlenebb helyzetekben képesek megnevettetni az embert.
Rendszerint akkor, amikor nem szabad.
Attól esik olyan jól.

Ha a Gondviselés a végére jut ennek a viccnek, visszatérek a csattanóval.
Addig mint kifeszített íj - teljes lényem a figyelem maga.
És mindig ez az izgalom a legjobb. Ez a legnagyobb mélység. Itt él a humor gyökere.
Innen indul ujtára az az elsöprő nevetés, amely minden feszkót felold és mindig gyógyító hatással bír.