Mert van akit elítélnek és van aki megússza...

A faluban virágzik a gazdaság. Mintha nem dolgozna senki, de mégis mindenkinek meglenne mindene. Ház házat ér, a belsőségek nagyok és gazdagok, a földek, fák teremnek - nem csak a családoknak, hanem eladásra is, az utcákat javítják, bővítik, korszerűsítik, a világítás költséghatékony, a kulturális élet fellendülőben, a szociális szféra minden szinten képviselteti magát. A rendezvények nem egy hanem főként háromnaposak. A misén való részvétel inkább kötelező mint opcionális.

Időközönként a falun végigjár egy autó, amely a rászorulóknak gyűjt élelmiszert és egyebet. Az autó minden ötödik utca végéig megtelik.

Ebben a faluban él három gyerek. Jancsi, Júliska és Hófehérke.

Apjuk a Héttörpe.

Régi motoros.

Az iskoláit nem tudta befejezni. Dolga volt.

Hozott magának feleséget határon túlról, ahol az asszony szaván idegen szó terem, mert a helyi nem felelt meg.

Aztán idővel kiderült, az idegen sem sokkal jobb. Menesztette.

Maradt ő és a három kiskorú gyerek.

Kettő kicsi, egyik pici.

A feleség úgy elment, ahogyan annak idején eljött. Szó nélkül. Barátai nem voltak. Csak a férje meg a házassága, amelyet nem tudott elfogadni.

Senki sem tudja mét, mert soha nem beszélt. Se idegen nyelven, se magyarul. De főleg magyarul nem.

A gyerekek csodaszépek.

Barátságosak.

Iskolába és óvodába járnak.

A nagy viszi őket.

A kicsi mindenkivel szóba áll. A legkisebb egyetért.

Délután nem haza mennek. Mert apuka dolgozik. Amíg csak tud, hogy étel legyen az asztalon és játékok az udvaron. Ők egy otthonban tanulnak. Ahol enniük is adnak. Mikor mit. Van, hogy csak zsíros kenyeret, de asszonykéz adja. És annak érzik legnagyobb hiányát. Valakinek, aki kötekedik, ráncba szedi őket ha csámcsognak, nem írnak szépen, vagy nem viselkednek rendesen.

Az utcán találkozom velük.

Estébe hajlik az ősz.

Rámköszönnek.

Nem fura, cseppet sem.

Itt mindenki köszönti a másikat - senkit sem érdekel, hogy be lettek mutatva, ismerősök e féjszbukon, vagy csak látogatóban van az illető.

Vissza is köszönök annak rendje és módja szerint.

Tudom kik azok.

Hallomásból.

Láttam udvarukat, kertjüket, fájdalmukat, szenvedésüket.

A legnagyobb mintha már telet köszöntene - sapka, sál, nagykabát.

A középső még nyár végies - épp egy szvetter rajta, hogy ne mondogassák folyton, hogy megfázik.

Míg a legkisebb egy vékony pólóban, sállal a nyakán.

Mégis a legnagyobbat féltem ebben a hidegben.

Úgy terelgeti a két kisebbet, mint egy tyúkanyó a csibéit.

A középső meg csak mondana és kérdezne és mesélne. De ő felnőttesen rövidre zárja a beszélgetés fonalát.

Csókolom, jó éjszakát mondja, hogy meg ne sértsen.

Nem megyünk messzire, de már késő van.

Mi történik, ha még nem történik semmi, de én már attól félek, hogy akár történhetne is?

Mi van, ha nem csak sokat olvastam, de egészen biztosan tudom, hogy az alkohol beszámíthatatlanná teszi az embereket?

Mi van ha egyszer csak jogos lesz a félelmem, mely szerint a kislányból nagyobbacska lesz és ez nem csak nekem lesz feltűnő?

Egészséges e egyáltalán egy alkoholizáló apával nevelkednie három csodaszép, egészséges gyereknek?

Nem tudom.

De legfőbbképpen nem akarok senkit sem vádolni vagy alaptalanul rágalmazni.

Csak azt tudom, hogy a lányom aznap reggel velem együtt öltözött.

És nem gyermektestű már.

Minden egyes alkalommal megáll bennem az ütő, amikor ezt a lelket, amelyet fogantatásának első napjától ismerek - felnőtt testben látom viszont. Ő az én kisbabám, de már mégsem.

Egy csodaszép virág.

Amelyet éppen úgy le is szakíthatnak, mint ahogy ápolhatnak, szerethetnek és fejleszthetnek, hogy tündököljön mindenki örömére.

A vágott virág több sebből vérzik.

Sebei soha többé nem forraszthatok össze.

Ezért is vagyok cserepes virág párti.

A cserepesnek természetes a halála. Megvan az ideje. Végigjárja a köröket, majd kihuny.

Míg a vágott csak aznap tündököl.

Onnan már szenvedésének, és előrehozott halálának lehetünk tanúi.

A döntés mindkét esetben rajtunk áll. Vagy bukik.

És a csendben maradás, a meg nem előzés, a lankadó figyelem - mind-mind döntés.

A másik szenvedésének elfogadása.

Kezeskedés a másik elbukásában. Amelynek megakadályozói lehettünk volna.

Nem kivárva, hanem megelőzve halálát.

Mert a gyermekek megbotránkoztatása a legnagyobb bűn.

Nem csak az Isten előtt, hanem a sitten is.

Csak van akit emiatt elítélnek és vannak akik megússzák.

Bűnösök egyformán vagyunk.

Azok akik elkövették és azok akik hagyták ezt megtörténni...