Csoszogó, sérült, messziről bűzlő öregember sifitelése veri fel a reggeli csendet.

Nem tudom miért választja a nehezebb utat, de úgy dönt, noha másként is tehetné, hogy lépcsőzni fog. Természetesen korlát semmi. Kapaszkodó híján még jobban meghajlik önmaga előtt és nekivág a legyőzhetetlennek.

Kifent dáma közeleg. Tűsarkúban vezekel. Neki is éppen annyi teher nyomja a lelkét, mint az apónak, csak ő tisztább és illatosabb.

Éhes. Napok óta szenved. Még három kilót kellene letoljon. Bármi Áron.

Ahogy meglátja az apót - a saját tisztaságára gondol.

Végigfuttatja gondolatban retikülje tartalmát. Fertőtlenítő betéve.

Akarata ellenére Jézus jut eszébe. Vallásos nevelésben részesült.

- ha eggyel is a legkisebbek közül...

Az apó minden paraméternek megfelel.

Akár Jézus is lehet.

A szenvedő.

Két szenvedő találkozója ez a kihalt sikátorban.

Egyik önmagát ostorozza, másik magamagát. A cél közös. Egyszer csak feltámadunk... Akármiből, valamiből és valahogyan.

Lehajol.

Bácsi - segíthetek? - kérdezi kedvesen.

Az apó csak derékig látja.

Az illat elhomályosítja amúgy is hályogos szemét.

Félve nyújtja ki kezeit a felajánlott segítség irányába.

A hölgy a tűsarkakon egyensúlyozva felsegíti a meredek és töredezett fokokon.

Kiegyenesedve mindketten a Megváltót kutatják egymás szemében.

A hölgynek eszébe jut a retikülbe gyúrt narancsa.

Déli gyümölcs... Valszínű' Jézus kedvence. Előveszi és odakínálja. Előre van pucolva. Egész napi táplálék forrása. Ma jóindulatot eszik. Megváltással.

- Vajon ennek mennyi lehet a tápértéke?...

Sietve rohan tovább - már amennyire a lábán lévő kínzóeszköz engedi.

Elfelejt kezet fertőtleníteni.

Este jut eszébe legközelebb.

- ennyit megér a megváltás - gondolja.

Végül is , nem mindennap találkozik az ember a Megváltóval.