Ha lenne még egy utolsó percem, elmondanám, hogy mennyire szeretlek.
Ha tíz is - hogy megbocsátottam mindenért, kérlek, te is bocsáss meg nekem.
Ha egy hetünk lenne - végig fognám a kezed.
Ha egy évünk, őrizném a pillanatot.
Ha egy annyi, mint amennyi volt, mindent ott rontanék el, ahol eddig is tettem...

De ha mégis újra kezdhetném innen, ahol most vagyok - tudnám, minden perc ajándék.
Ismertük egymást öröktől fogva, és valahogy mindigis összekötődik majd a kettőnk útja.
Tudnám biztosan, hogy valamit tanítanod kell nekem, vagy csak egyszerűen újabb kegyelmet kaptunk, hogy együtt tanuljuk meg a legfontosabbat - a szeretet tanúlságát.

Nem bosszankodnék olyasmi miatt, amit rajtunk kvülálló tényezők idéztek elő.
Nem haragudnék rád, hiszen pontosan tudnám, hogy te is tanulni és fejlődni vagy itt. És a fejlődés soha nem megy végbe hibavétések nélkül.
Nem akarnám előrepörgetni az időt, hiszen pontosan tudnám, hogy minden perc ajándék.
Nem szeretnék visszamenni a múltba, mert tudnám, hogy előttünk a közös jövő, de mindenekelőtt a pillanat.
Végig fognám a kezed, mert tisztában lennék azzal, hogy eljön majd az idő, amikor el kell engedjelek és, noha tudnám, hogy nem örökre, de az-az elválás nagyon fog fájni mindkettőnknek.

Ha még egy percet, órát, hetet, évet, életet kapnék melletted - minden percet megszentelnék.
Hiszen örök időktől ismerlek, ahogy te is engem.
Ajándék, hogy együtt, hogy most, hogy így, hogy ezzel.
Kegyelem a család.
Közös út az élet.
Legyőzhetetlen erő az együtt.
És mindenekfeletti meghálálhatatlan kegyelem, hogy te meg én.
Ha lenne még egy percem...
köszönöm, bocsánat, nem haragszom, megérte, örökre, együtt.