jótétemény

Kedvenc ünnepem a kari.

Nem szeretem a takarítás izét, ezért aztán úgy csinálom, hogy jó legyen.

Amíg az erdélyi Marika néni kisuvickolja a lakást és shoppingolni megyek a ribikkel.

Barinők vagyunk amióta az eszünket tudjuk.

Ezen semmi sem változtatott az idők során. 

S most, hogy idősebbek lettünk és párkapcsolatban élünk, a határidőnaplónkban külön fejezete van a BFF esteknek.

Van a Barbi, a Szinti és én.

Barbinak egy japán befektető csapja a szelet.

Mondjuk szerinte elég kicsi a kukija, de mondta a Szinti, hogy nem a kuki a lényeg, hanem a brifkó. Szinti tudja. Neki ott volt az Iván. Akkora izével, mint a bikának, de olyan szegény is volt a szerencsétlen. Jó volt, meg egyeztek, meg minden - de amikor egy nő nem tud elmenni egy kozmetikába és új cuccokat vásárolni, meg egyáltalán munkába kényszerül, már a hetyegés sem érdekli. Szal Ivánnak lehetett akármekkora, ha nem volt zsé. Érted?

Szinti azóta bebiztosította magát rendesen.

Kinézett egy igazgatót. Elment jelentkezni munkára. Persze, hogy nem érdekelte a meló, hát vágod? Bebillegett, megmutatta magát, utána kávéztak egyet, s kész is volt.

Persze az ipse nős, meg minden, meg hát a faterral egyidős - de pénze az van. Na meg felesége is. A Szinti szerint így sokkal tisztább. Keveset vannak együtt, mindig ünnep az együttlét, a lé dől, amennyi kell és kész. Nincs állandó nyaggatás, egymás idegeire menés, mosogatás, főzés. Csak a vendéglők meg a tiszta szex. A Szinti azt mondja, ilyenkor aztán tényleg mindegy a méret. Az-az öt perc naponta, bármilyen alapállásban ledolgozható.

Én Istvánnal élek együtt.

István is kőgazdag.

Nem kell melóznom, meg minden.

Addig alszom, amíg akarok, van bejárónő, a Marika - mos, főz, takarít, vasal - én azt csinálok amit akarok.

Sokszor semmit.

Csak gondolkodom. De ez nem a legjobb, mert utána megfájul a fejem.

Az Istvánnal kirándulunk, vacsizunk, ölelkezünk meg minden.

Nekem nem kell semmit kibírni, mert - na de erről nem beszélhetek, mert István szerint az úrinők tudnak titkot tartani.

Ha az István már nem lesz, akkor bajban leszek.

Anyuékhoz nem megyek vissza a lepratelepre. Huszonöt évesen már fiatal nem vagyok. Az István meg mondjuk hetvenöt. És az elején is mondta, hogy annyi van nekünk, amíg él. Utána nem marad semmi. 

Ha reggelente nem ébred idejében elszorul a szívem és tükröt tartok a szája elé - rettegve hogy ez lesz az utolsó nap.

A minap bementem az Istvánért és mondta a kiscsaj, hogy üresedés van, ha érdekelne.

Kérdem tőle mennyiért - te jó ég, tiszta béna ez a ribi, nekem az az összeg napi zsebpénz.

Az Isti azt mondta, hogy kérhetek Karira bármit.

Mivel félek meg minden, megmondom, hogy egy barátot szeretnék, aki, ha ő meghal, majd vigyázzon rám helyette is.

Egy okos nő mindig egy lépéssel járjon mindenki előtt - mondta anyus, szegény anyus, csak ő nem járt senki előtt, legfenebb mögött.

És én ezt fogom kérni.

Végülis nem nagy ajándék, s még csak pénzbe sem kerül.

Mindenki egy kicsit jót tesz.

Az Isti velem, én a haverral, a haver az Istivel. 

Igazi jótett-lánc. Csak fel kell tudni rendesen akasztani.

És hát nálam jobban ékszert senki nem visel...

és, igen. Hurrá, mindjárt itt a kari!!!